„Az erőtleneknek erőtelenné lettem, hogy az erőteleneket megnyerjem. Mindeneknek mindenné lettem, hogy minden módon megtartsak némelyeket. Ezt pedig az evangyéliomért mívelem, hogy részestárs legyek abban.” (1Kor 9, 22-23)
Az erőtlen ember többnyire kesereg, nyafog, panaszkodik. De hát kinek van ma ideje, na meg idege végighallgatni egy kesergő embert?! „Megvan nekem a magam baja, nem érek én rá másokkal foglalkozni” – mondják.
Pál apostol pedig ezt írja magáról: erőtelenné lettem, nyomorulttá lettem azért, hogy a kínlódó embernek bemutassam az evangéliumot, Krisztust. Közel mentem, le egészen a porba a nyomorulthoz, hogy érezze: vele érzek, nekem is fáj, ami neki fáj, szenvedek vele együtt én is. Nincs egyedül kínjával, bajával, bukásával. A testi vagy lelki nyomorúsággal küzdő ember is érték! Nem lehet leírni az életét, nem lehet kitaszítani, lenézni, megvetni.
Mivé lettem én? Számot tudok-e adni magamról? Mit adtam vagy adok a szenvedő, küzdő embertársamnak? Van-e elég vigasz a tarsolyomban? Vagy messzire futok, és azt mondom: ó, dehogy hallgatom a másik sírását, nekem is van éppen elég problémám, nem veszem még ezt is a nyakamba!
Ha még csak otthagynám... De legtöbbször nem hagyjuk megjegyzések nélkül: „Persze, azért van ez veled, mert ezt, meg ezt tetted! Emlékszel, régen is...”
Jób barátainak az utódai ma is élnek. Ugyanazt a módszert alkalmazzuk, mint elődeink néhány ezer évvel ezelőtt, szenteskedő hangon csak ítélgetünk.
Uram, Te sírtál a sírókkal, gyászoltál a gyászolókkal, együtt örvendeztél a szerelmes ifjú házaspárral a kánai menyegzőben. Te bűnössé lettél ártatlanul értünk, hogy a szabadulást, az örök életet és annak örömeit nekünk add. Emberré lettél, büntetlenül bűnös emberré, hogy a golgotai kereszten teljes váltságot, új kezdést, új életet adj nekünk.
Mivé lettem én? Oda álltam-e az üldözött mellé, nyújtottam-e a kezemet, hogy felemeljem a bukott embert? Ránéztem-e a szenvedőre, kesergőre, hogy meghallgassam őt, odatartottam-e vállamat, hogy megoszthassa velem a terhét?
Szeretnék igazán a Te gyermekeddé lenni, Uram, hogy, Hozzád hasonlóan, vállalni tudjam a szenvedők terhét. Szeretnék mindenkinek mindenné lenni, hogy méltón tudjam bemutatni a szabadulás, a megváltás örömüzenetét, az evangéliumot. Ebben segíts Uram! Ámen.
Ne legyenek bálványaid!
„Azért, szerelmeseim, kerüljétek a bálványimádást!” (1Kor 10, 14)
Pál apostol idejében Korinthusban sok és sokféle pogány templom volt. Természetesen a nép pogány isteneit, bálványait imádta, azoknak áldozott. A város szennye, erkölcsi bűze rettenetes volt. De Isten ebbe az elveszendő Korinthusba is elküldte a megváltás, a szabadulás, az örök élet üzenetét és sokan megtértek.
Az új, hívő keresztények nem voltak biztosak a hit gyakorlásának módjában és ezért sokszor tévedtek. Az istentisztelet gyakorlatába pogány, tisztátalan elemeket kevertek. Ezért tanította Pál apostol: ha valaki tagja a Krisztus testének, a gyülekezetnek, annak már más emberré kell válnia. Nem lehetnek titkolt, rejtett bálványai, pogány szokásai, el kell hagynia a bálványimádást.
Úgy gondolnánk, hogy modern, felvilágosult világunkban nincsenek bálványaink. De az Ige ma is üzenet, ma is jelentősége van, ma is megszívlelendő.
Miért, mi a mai felvilágosult keresztény bálványa? – kérdezzük. A jólét, a szabadság, a magánélet, a rang (még a templomban is), a nevünk, a szerelmünk, az álmaink, a gyermekeink, a nemzetiségünk... – igen, ezek a bálványaink, hiszen sokat áldozunk mi ezekért: időt, erőt, pénzt, és elsősorban önmagunkat.
Sajnos oly sokan a keresztények közül is bálványaik oltárán égetik el életüket! Így aztán nem jut idő templomba menni, Igét olvasni, közösséghez tartozni, lelki önvizsgálatot tartani, Isten előtt csendben időzni! Hajtjuk magunkat, dolgozni kell belerokkanásig az új autóért, a szép lakásért, még több pénzért, a gyermekünk jövőjéért...
Isten pedig azt mondja: ne tedd! Állj meg, szánj rám időt és beszélek veled, megmutatom az utat, amin járnod kell! Ne imádd a házad, pénzed, gyermeked, hírneved, szerelmed, ne legyenek bálványaid én előttem! Ne helyezz senkit és semmit elém! Kövess engem, én megáldalak és áldássá teszlek.
Mennyi nyomorúság, féltett, rejtett bálvány veszi el életerőnket, mert nem figyelünk, nem vigyázunk és átvesszük, magunknál tartjuk, őrizzük a pogány világ bálványait! Bocsáss meg, Úr Jézus, és kérlek, „Törjed össze balga szívem bálványait! Szabadságot adj és tiszta szívet!” Szeretni, szolgálni vágylak, Uram. Ámen.
(Morzsák 1., 1999)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
