Mintegy 30-40 ezer éves mamutcsontokra bukkant egy osztrák borász a borospincéje felújításakor Gobelsburgban.
A felfedezésről tájékoztatta az Osztrák Szövetségi Műemléki Hivatalt, s ennek nyomán az Osztrák Tudományos Akadémia május közepén ásatásokat kezdett a helyszínen - írja az MTI.
Az akadémia a mamutmaradványokat az utóbbi több mint száz év legjelentősebb ilyen jellegű leletének nevezte.
A tudósok szerint a megtalált csontok a jégkorszakban élt legkevesebb három mamut maradványai lehetnek.
A kutatók szerint a jégkorszakbeli emberek erre a helyszínre terelték az állatokat, hogy csapdába ejtsék és megöljék őket. A lelet egyúttal a vadászat szervezéséről is új ismeretekkel szolgálhat.
Az akadémia felidézte, hogy 150 éve szintén egy gobelsburgi borospincében fedeztek fel gazdag ősi leleteket; csontmaradványokat, tárgyakat, ékszereket és kövületeket.
A most előkerült csontmaradványokat a tudományos vizsgálatok után a bécsi Természettudományi Múzeumban restaurálják majd.
Korábban arról is beszámoltunk, hogy kutatók egy mamuttemetőt tártak fel Swindonban is, amely tele volt öt egyed – egy újszülött, két fiatal és két felnőtt – csontos maradványaival, amelyek az utolsó jégkorszakban pusztultak el a délnyugat-angliai város mai kőbányája területén.
Az Új-Mexikóban felfedezett mamutcsontok arról is bizonyítékkal szolgáltak, hogy miként formálták az emberek az állatok hosszú csontjainak egyes darabjait pengékké.
Nem várt leletre bukkantak a Salisbury Régészeti Kft. munkatársai egy váci mélygarázs építése előtti megelőző régészeti feltárás során is. Mamut-leletegyüttest találtak Siklós-Máriagyűdön is.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.