Bizakodók az őszibaracktermesztők
Bizakodók az őszibaracktermesztők
 / Gazdaság

Miközben valamennyien várjuk, hogy végre eljöjjön már az igazi tavasz, a gyümölcstermesztők feszülten figyelik a hőmérséklet alakulását, különösen azt, hogy mennyire süllyed le éjszakára a hőmérő higanyszála. Mindezt okkal teszik. A március elején tapasztalt fagyos hajnaloknak köszönhetően a korán virágzó gyümölcsfáinkban is lelassult a nedvkeringés. Immár joggal reménykedhetünk benne, hogy az őszibarack és a kajszifák virágzása a vártnál nem korábban, hanem a szokott időben, április első-második hetében történik majd. De még így is fennáll a veszélye annak, hogy az ilyenkor rendszeresen jelentkező fagyok elviszik a termés jelentős részét. Ebből a szempontból – globális felmelegedés ide vagy oda – furcsa következetességnek vagyunk elszenvedői. Az utóbbi tíz esztendőből hat-hét esetben a március végi, április eleji fagyok jelentős kárt okoztak a kajszi-, az őszibarack-, valamint a szilvaültetvényeinkben. De a mínuszok időnként nem kímélték a diót, a körtét és a szamócát sem. 

– Azt szoktuk mondani, hogy a földműves a legoptimistább emberfajta. Akkor is lelkiismeretesen dolgozik, ha tudja: könnyen előfordulhat, hogy erőfeszítései hiábavalóak – fejtegeti Pák Ferenc benei gyümölcstermesztő. – Falubelijeim jelentős részével együtt már túljutottunk a fák metszésén, készülünk a lemosó permetezésre. Amely beavatkozás szükségességét néhány gyümölcsfa esetében más években esetleg valakik meg is kérdőjelezték. Most viszont kétség nem fér hozzá, hogy a védekezés mennyire elengedhetetlen. Az utóbbi 120 év legenyhébb telét tudhatjuk magunk mögött, szinte valamennyi kártevő és kórokozó túlélte az elmúlt hónapokat. 

– Úgy tudjuk, azt tapasztaljuk, hogy az őszibarack egyik legjelentősebb betegsége a tafrinás levélfodrosodás.

– Amely nem csupán az az évi termés jelentős részét képes tönkre tenni, hanem magát a fát is elpusztítja. Tudni kell, hogy az ágakon áttelelő gomba már kora tavasszal fertőzőképes. A fertőzés létrejöttéhez elegendő a 4-5 0C-os hőmérséklet, előfeltétele a nedves levélfelület. Azért olyan alattomos, mert mint említettük, már igen alacsony hőmérsékleten, tehát kora tavasszal képes fertőzni, ám a kártétele igazából jóval később, május folyamán, valamint június elején válik láthatóvá. Ilyenkor torzult, megvastagodott leveleket láthatunk a fákon, illetve fehér színű bogyókat. Ezen a vidéken a bordói lé 3-4 %-os oldata vált be a kórokozó elleni védekezésben. Ezt a szert a korábbi években gondos gazdák először ősszel, lombhullás után juttatták ki. Ma már leginkább a március közepén, illetve végén történő permetezésre koncentrálnak a gyümölcskertészek. Illetve a lombfakadás utáni kezelések is fontosak, hisz ezek már a talajból kiinduló fertőzések ellen is hatásosak. 

– Miért is fontos a tavaszi lemosó permetezés pontos időzítése?

Erre már egy másik falubeli, Géczi Sándor adja meg a választ.
– Tapasztalatból tudom, ha túl korán permetezünk, a bordói lé a március közepén még időnként előforduló éjszakai lehűlések következtében egyszerűen lepereg a hajtásokról, így hosszabb ideig nem tudja kifejteni védő hatását. Az sem szerencsés dolog, ha a permetezésünket követően több napos eső áztatja a gyümölcsösünket, mivel ilyenkor a szer jelentős része kárba vész. Egyébként a környékbeli termelők bizakodóak és mindent megtesznek a jó termés érdekében, hisz az elmúlt évben kedvező áron tudták értékesíteni az őszibarackot. 

Jellemző módon, azok, akik a háború elől a környékünkön húzták meg magukat, pontosan felismerték, hogy melyik gyümölcs származik importból, s melyik a helyi kertészektől. Szerencsére az utóbbiak által kínált portékához sokkal nagyobb volt a bizalmuk.

Sikeres esztendőben reménykednek a vidék szamócatermesztői is. Mint Moldván Viola muzsalyi gazdaasszonytól megtudtuk, az ültetvényeken már javában folyik a munka. 

– Jelenleg a sorok gyomlálása, a szamócatövek körüli gaz kiszedése, illetve az elhalt, száraz levelek eltávolítása a legfontosabb teendő – magyarázza a termelő, aki negyedhektáros táblával bír. – Elárulhatom, nem könnyű naphosszat a bakhátak fölé görnyedni. Ám abban reménykedünk, hogy idén is megéri: tavaly a fóliával letakart részegekről betakarított termés első tételei 60 hrivnyáért keltek el, ami tisztességes jövedelmet biztosított a gazdáknak. Ismét bebizonyosodott, hogy a szamócatermesztés szempontjából éghajlati adottságaink igencsak kedvezőek. Ezt a körülményt mindenképp ki kell használni. Úgy látom, azok, akik itthon maradtak és továbbra is a szülőföldjükön képzelik el a jövőt, ezzel maximálisan tisztában vannak. 

Kovács Elemér

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.

Tűzeset. Illusztráció. Fotó: Internet.

Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.