Visegrádon találkoztak a Kárpát-medence magyar újságírói - Változó médiatér: kihívások, útkeresések és válaszok

Miközben a közösségi média térnyerése ebben a régióban is folyamatos, és már meghaladta az 50 százalékot, a televíziók és a rádiók pedig rendre veszítenek pozíciójukból, hisz a lakosságnak kevesebb mint 40 %-a tekint rájuk elsődleges tájékozódási pontként, a hagyományos, nyomtatott sajtótermékek agóniája pedig régóta tart, csak nem akarunk tudomást venni róla: részesedésük a médiapalettán már a 8-9 %-ot sem éri el, hangzott el a II. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozón, melyet a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Magyar Nemzeti Médiaszövetség szervezésében tartottak az elmúlt hétvégén Visegrádon. A közel 200 újságíró, televíziós és rádiós szerkesztő, valamint operatőr részvételével lezajlott fórumon a kárpátaljai médiumokat húsz kolléga képviselte.

Változnak az olvasói szokások, mutattak rá a találkozó felkért előadói: a legtöbben egy-egy figyelemfelkeltő címet észre véve csupán beleolvasnak a tartalomba és továbbgörgetnek, mivel újabb érdekes írás tűnt fel a láthatáron. Az interneten szörföző egy idő után már nem is tudja és nem is tartja számon, hogy melyik hírportál, melyik lap online változatának a cikkét szemlézi, mert végtére, mindegy is…

Viszont a médiaszakemberek pontosan tudják, hogy alapjában véve az első tájékoztatás határozza meg az adott témával kapcsolatos véleményünket. Mivel gondolkodásmódunkban igen nagy szerepe van a minket elért első közlésnek, ezért olyan nagy a tülekedés a világhálón az első számú tájékozódási pont elnyeréséért. Emiatt futnak versenyt állandóan az idővel az újságírók.

Ha csak az olvasói hűségre hagyatkoznánk – miként tették ezt korábbi kollégáink hosszú évtizedeken át, amikor a friss hírre éhes polgár reggel leszaladt a lakásából és az újságárusnál megvette a kedvenc lapját, vagy előfizetett arra és a postás rendszeresen kikézbesítette azt –, akkor a vesztes pozíciót nem kerülhetjük el, hangsúlyozta előadásában Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke, a Magyar Nemzet főszerkesztője. Hisz az online felületek világában a gyorsaság, illetve a pillanat megélése számít. És nem igazán fontos, hogy honnan jön az adott témában az információ. A google-ra és a facebookra, a két hatalmas információs olvasztótégelyre akár mint napjaink kétfejű sárkányára is tekinthetnénk, ám nem a fejüket kell levágni, hanem folyamatosan etetni szükséges őket. Főként figyelemfelkeltő címmel ellátott rövid, tömör írásokkal, amelyekhez az adott témában sarokkő tartalmakat hozunk létre, majd végül jöhet az összefoglaló bázisanyag. Mindezt szépen megkoreografáltan adagolva, hisz másképpen esélyünk sincs labdába rúgni, vélekedett az előadó.

„Akinek média kell, az vegyen magának” – idézte az egyik liberális magyar politikusnak még a múlt század kilencvenes éveiből származó híres mondását Koltai András, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke. Aki a továbbiakban felhívta a figyelmet arra, hogy az újságíró gyakran – valami hatodik hatalmi ág képviselőjeként – a történelmi események aktív formálójává válik, holott alapjában véve a tisztességes, gyors és objektív tájékoztatás lenne a dolga. Ez történt 1989-ben Magyarországon a taxisblokád idején, amikor az első demokratikusan megválasztott kormány megbuktatására szövetkezett az ellenzék hatalmas médiahátszéllel.

Sokak szerint a közösségi média elnevezés sem szerencsés, mutatott rá Koltai András. Hiába hangsúlyozzák ugyanis egyesek, hogy ott aztán mindenki korlátozás nélkül, szabadon elmondhatja a véleményét, mivel leggyakrabban a hangadók álláspontja érvényesül. Illetve ahol mindenki egyszerre beszél, ott nehéz megérteni a másikat, s még nehezebb közös nevezőre jutni. Továbbá fennáll a veszélye annak, hogy hiába jönnek létre időről időre újabb információs platformok, az egyén bezárkózik egyfajta véleménybuborékba, s egy idő után másféle hozzáállással, világlátással nem is találkozik.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ-KESMA főigazgatója előadásában azokra a trükkökre hívta fel a figyelmet, amellyel a balliberális média előszeretettel él az olvasók megtévesztése céljából. Az első ezek közül az, hogy mindenkor a semlegességet és a szakmaiságot hangsúlyozzák. A liberális újságíró saját magát függetlennek tekinti, míg a konzervatív oldal képviselőit propagandistáknak, az általuk írt cikkeket pedig propaganda termékeknek. Szánthó Miklós arra is rámutatott, hogy míg a baloldaliak arról szónokoltak, hogy az internet világa elhozza a totális demokráciát, ám látva az érzékenyítő témákra adott, szerintük negatív olvasói válaszokat, már a gyűlöletbeszéd elhallgattatására irányuló korlátozások bevezetését követelik. Végtelenül szomorú, hogy az egykori háborúellenes liberálisok számára mára a béke ügye legfeljebb csak harmad- vagy negyedrangú szemponttá vált.

Az a gyökeres változás, ami a XXI. század harmadik évtizede emberének az életében megtörtént, az egyszerűen így foglalható össze: kultúrahordozóból kultúrafogyasztóvá vált, mutatott rá Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. Könnyű a két dolgot megkülönböztetni. Aki a színpadon táncol, az a kultúrahordozó, aki mindezt nézi, az a kultúrafogyasztó. Sajnos a kettő között napjainkban alig van átjárás. Pedig már több mint kétezer évvel ezelőtt megfogalmazódott a bölcs tanács: mivel életünk véges, próbáljuk azt minél több értelmes tartalommal megtölteni. Most, hogy megélhetjük az információhoz való jutás bárhol és bármikor megtörténő szabadságát, még inkább erre kellene törekedni. Valószínűleg az sem normális, hogy amúgy egy általánosan elismert gondolkodónak, közéleti szereplőnek a tömegek gondolkodására való befolyása össze sem mérhető egy-egy sztendápos (stand up) véleményének a súlyával.  

Megérkeztünk egy szép új világba.

Kovács Elemér