November 10-én a Márton-naphoz kötődő hagyományokkal ismerkedtek a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum diákjai.
 / Kultúra

A Nagyberegi Tájház nem véletlenül nyerte el idén – a külhoniak közül elsőként – az Év tájháza címet. Hisz ez itt élőként működik, ahol az iskolások heti rendszerességgel újabb és újabb kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, illetve rendre felelevenítik az éppen aktuális naptári időszakhoz, neves naphoz kötődő szokásokat, s ismerkednek a régmúlt gyermekjátékaival. November 10-én éppen a Márton-naphoz kötődő hagyományokkal ismerkedtek ezúttal a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum diákjai.

Az alkalomra érkezőket Gál Adél programfelelős köszöntötte, aki lelkesen mesélt a Szent Márton napjához fűződő hagyományokról, melyek már bizony teljesen ismeretleneknek bizonyultak a kisdiákok számára. Pedig ehhez a naphoz számos magyar népszokás fűződik. Gál Adél elmondta, hogy a jeles nap egyrészt a gazdasági év fontos állomása volt egykor. Ekkor hajtották be a jószágot az istállóba, ekkor számoltak el a pásztorok, s Márton-napkor kérdezte meg a gazda a pásztort, hogy marad-e jövőre is? Az elszámoláskor leadott járandóságot néhol Márton adójaként emlegették.

Ugyanakkor ez az alkalom időjósló nap is a néphagyományban. Azt tartották, hogy ha jókedvű Márton, kemény tél lesz, és ha borús Márton, borongós tél várható. Márton-napi esőre fagy, szárazság következik – jósolták meg a Márton-napi időből. Egyes vidékeken úgy vélték, hogy márciusban olyan lesz az idő, mint a Márton-napi. S mivel ez a nap többnyire ködös, innen ered hát az „Eljött Márton szürke lovon” mondás, ha havazott, „Márton fehér lovon nyargalt”. A karácsonyi időre is következtettek az e napi időből, mert „ha Márton-napján a lúd jégre áll, karácsonykor sárban jár”. Megtanulták a gyerekek az e naphoz kapcsolódó legismertebb mondást is: „Aki Márton napkor libát nem eszik, egész évben éhezik”. A programfelelős persze arról is beszélt, hogy miért kapcsolódik a Márton-naphoz éppen a liba, s hogyan jósolták meg a karácsonyi időt az aznapi időjárásból, vagy éppen a libalakomára feltálalt libasült szegycsontjából.

Az ismeretterjesztő előadást alkotás követte: az iskolások filcből készíthettek libákat, valamint lámpásokat üvegdíszítéssel. Ez idő alatt Olasz Piroska néni, a tájház szakácsa, ezúttal a kemencében sütőtököt és túróval töltött almát sütött, amit a gyerekek nagy élvezettel fogyasztottak el.

A Márton-napi foglalkozás a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében, a Hagyományok Háza Kárpátaljai Kirendeltségének szakmai partnerségével és a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósult meg.

Kósa Eszter

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.