Velünk az Isten

„Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd – ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1,23)

Unalomig ismételt közhely, hogy az ember társas lény. Szeret közösségben lenni. És mi keresztyének azt is tudjuk, hogy nem jó az embernek egyedül lennie (1Móz 2,18). Nem csoda hát, a legtöbb ember közösségre, társaságra vágyik. Közösségben jó ünnepelni, ilyenkor vidámabb a hangulat. Szerencsés, akit az ünnepen barátok vesznek körül, vagy a családdal együtt bontogatják az ajándékokat.

Azonban nem csak az emberi közösség utáni vágy van mélyen belénk kódolva. A Biblia azt mondja, hogy valamikor Isten és ember között is felhőtlen és boldog volt a kapcsolat. Szemtől szemben találkoztak és beszéltek egymással. Azonban az ember Isten elleni lázadása ezt a kapcsolatot megszakította. A bűnös ember és a szent Isten többé nem lehettek kapcsolatban. Mert Isten tisztaságával nem fért többé össze az ember megromlott természete. A szívünk mélyén még mindig ott van az igény az Istennel való közösség után is. Ágoston egyházatya szerint „minden emberben van egy Isten alakú űr, amelyet semmi más nem képes tökéletesen betölteni”.

Az ember keresi az Istennel való kapcsolatot. Erre valók a vallások. Próbálja áldozatokkal kiengesztelni a haragvó istenséget, erkölcsi törvényeket szab önmaga és leginkább mások számára, meg akarja fejteni a lét értelmét. Mindezek próbálkozások arra, hogy valahogy visszajussunk az Istennel való elvesztett közösségbe. Létrák ezek, amiken át megpróbálunk feljutni az égbe. Persze, közben tudjuk, hogy égig érő létra nincs, és nem is lehet…

És itt jön a karácsony örömhíre: „Velünk az Isten”. Mi nem tudunk Isten közelébe jutni, de Ő el tud jönni hozzánk. Karácsonykor maga jött el ebbe a világba. Nem nagy tanításokkal, nem csodákkal és jelekkel, hanem egyszerűen, úgy, hogy testet öltött magára. A bukott ember testét. Egy lett közülünk. „Közöttünk lakott” (Jn 1,14). Nem kell létrát építenünk az égig, erőnket megfeszítve keresnünk Istent, vagy erőlködnünk, hogy megüssünk erkölcsi mércéket. Isten szeret minket. Úgy ahogy vagyunk. És azért jött el közénk, hogy ezt elmondja.

Ha pedig velünk van Isten, akkor nincs okunk többé a félelemre. A Magyarországi Református Egyház címerében ez a mondat van: „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róm 8,31). Ki lenne olyan hatalmas, hogy árthatna nekünk, ha velünk van Isten? Nyilván senki. A legkisebb gyermekem most abban a korszakában van, hogy fél a sötétben. De ha ott vagyok fele és fogom a kezét, akkor már a sötétség sem olyan félelmetes a számára. Valahogy így gondolkodhat: „apa erősebb, mint az, ami a sötétben várhat rám. Ha ő itt van, nincs mitől félni.”. Nekünk, hívő embereknek is így kéne gondolkodnunk. Velünk van Isten, Immánuel. És ez a sötét világ nem rejthet semmi olyat, amit Istennel együtt le nem győznénk. Talán ezért hangzik a karácsonyi történetben többször is ez a bátorítás: Ne félj! (Mt 1,20; Lk 1,30; 2,10).

Jézus nemcsak egy jászolba érkezett meg az első karácsony ünnepén, hanem a szívünkbe is szeretne eljönni és ott maradni. Hogy megváltoztassa az életünket. Adjunk Neki helyet!

Kacsó Géza
Forrás: TeSó blog