„Jaj, amikor mindenki jót mond rólatok…” – a hamis elismerés csapdája

Minden ember vágyik az elismerésre, akár családtól, barátoktól, szerelmétől, akár magától Istentől. Ez úgy belénk van kódolva, hogy enélkül elszáll a motivációnk, csorbul a magunkról alkotott képünk, az önbizalmunk. Tehát egy egészséges szinten erre szükségünk van, sőt még az egyik szeretetnyelv is az elismerő szavak. De mi van abban az esetben, amikor már túl fontossá válik számunkra a jó vélemény? Amikor már az motivál, hogy mások mit mondanak rólunk? A következő igeszakasz igazán érdekesen válaszol:

„Jaj, amikor jót mond rólatok minden ember, mert ugyanezt tették atyáik a hamis prófétákkal!” Lk 6, 26

Egyáltalán nem finomkodó a válasz, amit ebben a versben kapunk. Jézus ebben az ismert szakaszban felsorolja, hogy kik a boldogok, ezzel útmutatást és vigasztalást adva. Aztán pedig óva int olyan dolgoktól, amelyekről tudja, hogy bár kecsegtetőek lehetnek számunkra, de hosszú távon a vesztünket okozzák.

Nem az a probléma, ha az emberek jót mondanak rólunk, hiszen Isten a gyülekezeti vezetőkről például ezt mondja:

„Szükséges pedig, hogy a kívül lévőknek is jó véleményük legyen róla, nehogy gyalázatba és az ördög csapdájába essék.” 1Tim 3,7

Viszont azt nem akarja, hogy elsősorban embereknek akarjunk tetszeni. Egyébként sem tudunk mindenkinek megfelelni, és ha minden áron ezt próbáljuk elérni, az felemészthet bennünket. Ő azt akarja, hogy mindenekelőtt az Ő akaratát keressük. Akár minden emberi szó és értelem ellenére, az összes lehetséges jó vagy rossz vélemény ellenére. És ha mégis mindenki jót mond rólam, népszerűségre teszek szert, az okot adhat arra, hogy kételkedjek: vajon őszintén hirdetem-e az Isten akaratát? Ugyanis, ha én Krisztust követem teljes szívemmel, akkor biztosan lesz valaki, aki ellenem szól, mert a gonosz mindig munkálkodik, és nem nézi tétlenül az Isten igéjének terjedését. Sőt, gyűlölni fognak, gyalázni, gúnyolni, de emiatt nem kell csüggednünk, mert Jézus azt mondja:

„Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.” Mt 5,11–12

A görög szövegben ez a jaj szó, ami a fentebb Lukács evangéliumából idézett részben szerepel Jézus szomorúságát fejezi ki. Inkább sirató szó, mint ítélet. Látta, hogy milyen tragikus az, amikor az ember a saját útján jár Isten útja helyett, amely az egyetlen út az áldáshoz.

Világos döntés áll előttem és előtted is, Testvérem. Isten áldását akarom, vagy a világ útját követem, minden annak végén váró „jaj”-jal együtt? Milyen életet élek most?

Készek vagyunk szegénynek, szomorúnak és üldözöttnek lenni Jézusért, vagy inkább gazdagok, boldogok és népszerűek akarunk lenni? Azt mondjuk, hogy azt szeretnénk, ha a világ megismerné Krisztust, de gyakran inkább arra törekszünk, hogy mi legyünk olyanok, mint a világ. Senki sem akar szegény lenni. Senki sem akar éhezni. Senki sem akar bánattal telve élni. Senki sem akar elutasítást szenvedni. De van egy Megváltónk, aki szegény és éhező volt – a fájdalmak embere, akit a mi üdvösségünkért elutasítottak egészen a halálig. És amikor megtanulunk érte szenvedni, részesülünk az ő áldásában.

Kedves Testvérem! Bátran felteheted a kérdést, ahogyan Pál apostol is tette:

„Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.” Gal 1,10

Bodnár Gréta
Forrás: TeSó blog