Tóháti nőszövetségi csendesdélután Zápszonyban - Az anya a lelki örökség továbbadója

Anyák napi csendesdélutánra hívta az asszonyokat az elmúlt héten a Beregmegyei Református Nőszövetség Zápszonyba és Badalóba. A zápszonyi alkalmon a tóháti gyülekezetekből érkezett résztvevőket Orosz Tímea, a Beregmegyei Református Nőszövetség elnöke köszöntötte, majd a 128. zsoltár alapján tartott áhítatában az anyaság áldásáról, a szolgáló szeretetről és az Istentől kapott lelki örökség felelősségéről szólt.

Áhítatában a „boldog” szó valódi jelentését bontotta ki. Rámutatott: az emberi gondolkodás szerint a boldogságnak mindig feltétele van. Anyák napján különösen sok szív sóhajt fel így: boldog lennék, ha itthon lenne a fiam, a férjem, ha békesség lenne, ha gyermekeim másként élnének. A zsoltáros azonban más útra mutat: az igazi boldogság nem a körülmények tökéletességéből fakad, hanem abból, hogy az ember Isten útján jár. A zsoltár szavai zarándokúton születtek, fáradságos, nem mindig könnyű élethelyzetben, mégis a megelégedettség hangján szólnak. Mert aki Istennel jár, annak szíve békességet talál.

„Kezed munkája után élsz, boldog vagy, és jól van dolgod” – idézte az igét az elnök asszony, hangsúlyozva: a munka, a szolgálat, a másokért vállalt fáradozás nem teher csupán, hanem áldás is. Addig boldog az ember, amíg tud dolgozni, szolgálni, amíg van célja, küldetése, van kiért fáradoznia. Ezt az édesanyák különösen jól értik. Az anyai kéz munkája sokszor láthatatlan, mégis családokat tart egyben, életeket formál, hitet őriz. Az ige arra is figyelmeztet – emelte ki –, hogy gyermekeinket Istenhez kell vezetnünk. A ránk bízott feladatot hűséggel kell végeznünk, gyümölcstermő szőlőtőként, áldást továbbadó édesanyaként.

A délután előadója Kacsó Dóra bátyúi hitoktató volt, aki Anya, mint a lelki örökség továbbadója címmel tartott elgondolkodtató előadást. Bevezetőjében az örökség fogalmát járta körül, rámutatva: hatalmas különbség van az anyagi és a lelki örökség között. Ezúttal az utóbbiról szólt – arról a kincsről, amely nem porlad el, nem vész el, hanem nemzedékről nemzedékre továbbadható.
Kiemelte: református magyar örökségünk is felbecsülhetetlen ajándék. Örökség a hitünk, anyanyelvünk, hagyományaink, gyülekezeteink és közösségeink. Ezeket nem csupán őriznünk kell, hanem tovább is adnunk gyermekeinknek. Isten már Mózes könyvében is arra inti népét, hogy emlékezzenek: mondják el fiaiknak, miként vezette őket az Úr a pusztában, hogyan őrizte meg őket a próbák idején. Ez a parancs ma is érvényes: beszélnünk kell gyermekeinknek Isten megtartó kegyelméről, szabadításairól, hűségéről.

A legdrágább örökség pedig nem más, mint az örök élet ígérete. Krisztusban nemcsak földi reménységet, hanem mennyei örökséget kaptunk. Ennek tudata ad súlyt és felelősséget az anyai hivatásnak is. Hiszen lelki örökséget csak az tud továbbadni, akinek magának is van mit továbbadnia.

Az előadó őszinte kérdéseket tett fel hallgatóinak: vajon mi magunk birtokoljuk-e ezt a lelki örökséget? Ki tudjuk-e mondani bizonyossággal: enyém az örök élet, helyem van Isten országában? Sokszor mindent meg akarunk adni gyermekeinknek, de közben éppen a legfontosabb marad el: a hitre nevelés, a közös imádság, az Istenre figyelő élet példája. Pedig a gyermek leginkább azt viszi tovább, amit otthon lát. Az anya hite, türelme, imádsága, Istenhez való ragaszkodása lesz a legmélyebb útravaló.

Kacsó Dóra hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy imádkozzunk gyermekeinkért, türelemmel hordozzuk őket, és higgyük el, hogy Isten kimunkálja bennük a gyümölcsöt. A hit magvát nekünk kell elvetnünk, de a növekedést az Úr adja.

A rafajnaújfalui Demeter Jolán bizonyságtételében személyes életpéldáján keresztül szólt Isten megtartó kegyelméről. Elmondta, hogy az Úr számos próbát engedett meg családja életében, ám ezek a nehézségek nem eltávolították, hanem még közelebb vitték őket Istenhez. A megpróbáltatások között megtanulták, hogy minden helyzetben az Urat keressék, s ma már mindenért neki adnak hálát.

Bizonyságtételében arról is szólt: szüleitől hitet kapott örökségül, s ezt a legdrágább kincset szeretné továbbadni gyermekeinek és unokáinak is. Vallja, hogy a legnagyobb örökség nem a földi javakban mérhető, hanem az Istenbe vetett, feltétel nélküli hitben. Arra bátorította a jelenlévőket, hogy merjék szeretteik életét is az Úr kezébe tenni, imádkozzanak értük szüntelen, mert ha Krisztus lesz életük fundamentuma, minden nehézséget legyőzhetnek, és elnyerhetik a legnagyobb örökséget: az örök életet.

A csendesdélutánt a zápszonyi gyülekezeti énekkar szolgálata és a hittanos gyermekek versmondása tette még ünnepélyesebbé, szívmelengetőbbé. Az alkalom Orosz Zsolt helyi lelkipásztor záróimájával ért véget, majd szeretetvendégség mellett folytatódtak a beszélgetések.

A zápszonyi anyák napi csendesdélután nemcsak ünnepi együttlét volt, hanem csendes figyelmeztetés is: az édesanyák kezében nem csupán a mindennapok terhe, hanem a jövő lelki öröksége is ott van. Az imádságos anyai szív, a hiteles élet és a Krisztushoz vezető szeretet olyan kincs, amely nemzedékeket tarthat meg.

-csongori-