Évadzáró és nyárköszöntő a Magyar Múzsával
Évadzáró és nyárköszöntő a Magyar Múzsával

Június 21-én Budapesten, a Magyar Újságírók Közössége (MÚK) Bartók Béla úti székhelyén tartotta meg idényzáró és egyben nyárköszöntő ünnepségét a Magyar Múzsa Baráti Társaság. A rendezvénynek több apropója is volt. Az idei Ünnepi Könyvhétre jelent meg a Magyar Múzsa legújabb száma, egy nappal korábban volt a folyóirat szerkesztőjének, Lengyel Jánosnak a születésnapja, de a fő napirendi pont Katzler Hilda köszöntése és méltatása volt. Hilda nyolc évig volt a MÚK irodavezetője és egyben a Magyar Múzsa szerkesztőségének a tagja, ám sajnálatos módon, egészségi okok miatt most vissza kellett vonulnia.

Évadzáró és nyárköszöntő a Magyar Múzsával
Évadzáró és nyárköszöntő a Magyar Múzsával

A rendezvényt dr. Szilvay Balázs, a Magyar Újságírók Közössége elnöke nyitotta meg. A tavaly decemberben megválasztott tisztségviselő köszöntötte Katzler Hildát és megköszönte az eddigi munkáját. Ugyancsak köszöntőt mondott Madár János, a MÚK alelnöke. Szepesi Zsuzsa Hilda egyik versét olvasta fel. Ezt követően Szabó Szilvia, az új irodavezető mutatkozott be.

A beszédek és a bemutatkozások után következett az elismerő oklevelek átadása. A Magyar Múzsa Baráti Társaság időről időre oklevéllel köszöni meg a társaságért és folyóiratért kifejtett munkájukat. Ezúttal Katzler Hilda mellett Szepesi Zsuzsa költő, Ambrus József költő és Magyary Hunor író vehette át az oklevelet az elnök úrtól.

A MÚK elnöke átadja a díjat Hildának
A MÚK elnöke átadja a díjat Hildának

A Magyar Múzsa új számának rövid bemutatását követően a megjelent irodalmároké volt a főszerep. Mindenki röviden ismertette a pályafutását és felolvasta egy-egy művét. A már említett szerzőkön kívül felszólalt még Orosz Margit, Tornai Xénia, Varga Tibor, Réthy Judit, Stók Lajos, Turbók Attila, Egry Artúr, Bacsi Lajos, Kimmel István, Drotleff Zoltán, Pelsőczy Katalin, Varga Magda és Marczinka Csaba. A rendezvény hivatalos részét dr. Szilvay Balázs és Katzler Hilda zárta le. Az elnök úr elmondta, nagyra értékeli a társaság munkáját, kifejtette, hogy az ő és a MÚK számára milyen fontos a Magyar Múzsa. Ígéretet tett arra, hogy a folyóirat jövőre is meg fog jelenni.

Évadzáró és nyárköszöntő a Magyar Múzsával
Évadzáró és nyárköszöntő a Magyar Múzsával

A zenét és a jó hangulatot dr. Zsebők Csaba történész, igric szolgáltatta. A nagy sikerű előadása után a közösség reméli, hogy máskor is eljön hozzánk. A rendezvényt Juhász Miklós, a Magyar Múzsa Baráti Társaság új krónikása dokumentálta. A rendezvényt Lengyel János, a Magyar Múzsa Baráti társaság társvezetője szervezte és moderálta. Mártonfi Benke Márta, a másik vezető, egyéb kulturális programon vett részt, ezért igazoltan volt távol.

Évadzáró és nyárköszöntő a Magyar Múzsával
Évadzáró és nyárköszöntő a Magyar Múzsával

A rendezvényen számos kárpátaljai alkotó is részt vett. Lengyel János már évek óta szerkeszti a Magyar Múzsát, ugyanakkor publikál is a lapban. Vadásztörténeteivel többször volt jelent Stók Lajos. A szintén viski Bacsi Lajos egyik írása remélhetőleg az őszi számban lesz majd olvasható. Ezen kívül anyai nagyszülei által kárpátaljai származású a két kötettel rendelkező kiváló költő, Tornai Xénia is. Turbók Attilának, a Magyar Múzsa szerkesztőjének pedig az édesanyja született Kárpátalján.

Tudósító
    
 


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.

Tűzeset. Illusztráció. Fotó: Internet.

Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.

6 éves fiát 25 ezer dollárért adta el egy nő Volinyban

Voliny megyében büntetőeljárás indult egy 38 éves nő ellen, akit kiskorú gyermekkereskedelemmel gyanúsítanak

Ukrajna újabb dróncsapást mért egy oroszországi olajipari létesítményre. Illusztráció (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

A létesítményt ért találat komoly fennakadásokat okoz az Oroszországon belüli olajszállítás logisztikájában.

Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Unió nem hivatalos ciprusi csúcstalálkozójára érkezik Agia Napában 2026. április 23-án. MTI/EPA/George Hrisztoforu

Felszólították egyúttal az unión kívüli országokat, hogy segítsenek az ukrán finanszírozási nehézségek áthidalásában.