37 kárpátaljai népi formáció részesült támogatásban.
A KMPSZ idén augusztus 11. és 14. között szervezte meg a Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiát.
Június 21-én Budapesten, a Magyar Újságírók Közössége (MÚK) Bartók Béla úti székhelyén tartotta meg idényzáró és egyben nyárköszöntő ünnepségét a Magyar Múzsa Baráti Társaság.
A Kárpátaljai Tehetségnap a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány ünnepélyes tanévzáró rendezvénye, amely idén 2025. június 7-én immár tizennegyedik alkalommal valósult meg.
32 hallgató és 32 tutor részesült ösztöndíjban a 2024/2025-ös tanév során.
Az emléklapokat 118 gazda, illetve gazdaasszony vehette át, akik összesen közel kilenc tonna terményt adtak össze.
Ifivezetői oklevelek átadására került sor a beregszászi református templomban.
A környékbeli gazdák a kárpátaljai gyűjtés tíz százalékát adták.
Beregszászban ünnepségre került sor a kulturális dolgozók és a népművészet mestereinek összukrajnai napja, valamint az ukrán írásbeliség és nyelv napja alkalmából
Az Ukrajnát sújtó háborús helyzetben a magyar kormány minden segítséget megad a kárpátaljai magyar közösség tagjainak, valamint biztosítja az ukrajnai menekültek ellátását is - jelentette ki Szilágyi Péter.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán 2016-tól évente hat alkalommal van lehetőség angol, magyar, német és orosz nyelvből ECL nyelvvizsgát tenni
A Rákóczi Főiskolán ezúttal Gyógynövények gyűjtése, termesztése és felhasználási lehetőségei a Kárpát-medencében címmel hirdettek tanfolyamot, melyet tizenkilencen végeztek el sikeresen
A 2020-2021-es tanévben is lehetőség nyílt nyelvtanulásra a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központja szervezésében
Egy új nyelv ismerete elindít az élet folyosóján, a következő két-három pedig sok-sok ajtót nyit meg, hangzott el azon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán megtartott ünnepségen, amelyen a sikeres ECL nyelvvizsgát követően tizenkilencen vehették át bizonyítványukat. A jelentkezők ezúttal angol, magyar, illetve orosz nyelvből vizsgáztak.
A Rákóczi Főiskola Felnőttképzési Központja évek óta szervez tanfolyamokat, ahol az ukránt és a magyart mint idegen nyelvet is oktatják