Március 22-én Alsó-Ausztria tartományban, Oberndorf an der Melk városában családias környezetben mutattuk be a párommal, Katzler Hilda költővel a Jenciklopédia című új kötetemet. Bár két nappal korábban, a dorogi könyvtárban már felolvastam néhány szócikket a humoros kéziszótárból, ez volt a kötet ősbemutatója. Szerettem volna, ha ez Kárpátalján, Beregszászon történik meg, de sajnos az ismert szomorú okok miatt ez most nem valósulhatott meg. Nagyon remélem, hogy a helyzet hamarosan jobbra fordul.
Két évvel ezelőtt már tartottunk egy hasonló irodalmi találkozót Oberndorfban, akkor az Egy nap Velencében és az Elgyönyört élet című köteteim kapcsán. Na és persze a Magyar Múzsa sem maradhatott ki. A Magyar Múzsával a nagyvilágban! Idén is gazdag volt a program, mivel a könyv mellett bemutattuk a folyóiratunk új számát és az Elgyönyört élet című verses antológiát is. Az antológiából főként kárpátaljai szerzők verseit olvasta fel Hilda, no meg a sajátját.
A Jenciklopédia hányattatott sorsú kötet, évek óta várja a megjelenést. Korábban két kiadó is ígéretet tett, de végül a harmadik, az AB ART gondozásában látott napvilágot. Éveken át írtam a könyvet, de végül sikeresen eljutott az olvasókhoz. A közönség Hilda értő előadásában hallhatott néhány szócikket, de én is választottam néhány rövidet. Kiváló barátom, a Beregszászon lakó Marcsák Gergely költő írta az előszót.
A családias hangulatú irodalmi találkozóra Hilda lányáéknak nappalijában került sor, ahová a környéken lakó magyarok jöttek el. A helyiségből pompás kilátás nyílik az Alpokra. Ha már humoros kötet, a programba néhányszor a család két corgija, Hurikán és Tájfun is bele vakkantott, ezért azt már senki sem mondhatja, hogy kutya sem ugatta meg a könyvemet.
A budapesti bemutató április 30-án lesz Rákospalotán, a FSZEK Eötvös utcai könyvtárában.
Lengyel János
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke