Roberto Saviano két évtizede nem ihat meg egy kávét kíséret nélkül. A Gomorra szerzője a Még élek című képregényben, Asaf Hanuka szuggesztív rajzaival mutatja be a scorta alatti lét fojtogató valóságát. A Helikon Kiadó gondozásában megjelent mű nem csupán egy memoár, hanem a bátorság és a kimondott szó súlyának manifesztuma.
A Még élek című képregény Roberto Saviano történetét meséli el, amely a grafikus újságírás és a vallomásos napló határmezsgyéjén mozog. A kötet nem egyszerű életrajzi feldolgozás, hanem egy olyan vizuális-verbális tér, ahol a bátorság, a félelem és a kimondott szó következményei egymásra rétegződnek. Ebben a térben Asaf Hanuka rajzai nem illusztrációk, hanem a történet második nyelvei.
Állandó feszültségben
A könyv a Helikon Kiadó gondozásában jelent meg, és jól látszik rajta, hogy a grafikus újságírás – bár Magyarországon még kevéssé beágyazott – képes olyan politikai és erkölcsi súlyú történeteket hordozni, amelyek a hagyományos prózában gyakran szétesnek vagy túlírtakká válnak. Itt a kép és a szöveg nem egymás mellé kerül, hanem egymásba íródik.
Roberto Saviano a Gomorra írójaként milliók szemét nyitotta fel a camorra sötét működésével kapcsolatban. Első alkalommal láthattuk a bűnözőket a gazdasági birodalmak, elcsalt közbeszerzések és a pénzmosás világában. Ez a bátorság azonban súlyos árat követelt, hiszen a 27 éves író 2006-ban állandó rendőri védelem alá került. Ami eredetileg néhány hétig tartott volna, mára húsz éve tartó, bezártságban töltött létté vált. A Még élek azonban nem ezt a „közismert történetet” ismétli el, hanem azt vizsgálja, mit jelent mindez belülről, vagyis nem az ikon, hanem a bezárt ember felől.
Hanuka vizuális világa itt különösen erős. A képek gyakran nem követik le a szöveget, hanem elmozdítják annak jelentését, és a biztonsági protokollok steril terei, a folyamatos megfigyeltség, a magány és az elszigeteltség nem dramatizált jelenetekként, hanem lassú, nyomasztó vizuális ritmusként épülnek fel.
A könyv egyik legerősebb hatása éppen az, hogy nem „nagy pillanatokban”, hanem állandó feszültségben gondolkodik.
A történet egyik legfontosabb rétege a kettős narratíva: a gyerekkori „töréspont” és a jelen bezártsága egymásra vetül. Saviano nem lineáris önéletrajzot ír, hanem egy olyan emlékezeti szerkezetet épít, ahol a múlt nem lezárt előzmény, hanem folyamatosan visszahat a jelenre.
Tisztázni a múltat
A könyv jelentősége azonban akkor válik igazán élessé, ha egy másik történettel vetjük össze. Idén alkalmam volt interjút készíteni Salvo Riinával, a néhai Totò Riina fiával, legutóbbi könyvének magyarországi megjelenésének alkalmából. Míg Riina narratívája a maffia világát a „családi értékek” retorikáján keresztül próbálja újrakeretezni, és ezzel el is takarja annak valós pusztítását, addig Saviano és Hanuka könyve ennek pontos ellentéte:
nem elfed, hanem feltár.
Ez a két szövegvilág nem pusztán ellentétes, hanem össze is mérhető. Riina története a mítosz felé tolja a valóságot, Savianoé viszont folyamatosan visszahúzza a mítoszt a test, a félelem és a mindennapi korlátozottság szintjére. Az egyik narratíva tisztázni akarja a múltat, a másik nem engedi, hogy a múlt kozmetikázható legyen. Ebben az értelemben a Még élek nemcsak egy személyes történet, hanem egy etikai állítás is a reprezentációról, arról, hogy
mit jelent beszélni olyan rendszerekről, amelyek maguk is történeteket gyártanak önmaguk igazolására.
A kötet így nem lezár, hanem nyitva hagy. Nem ad feloldást, csak azt a tapasztalatot, hogy az igazság kimondása nem egy pillanat, hanem egy visszafordíthatatlan létállapot - közölte az index.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
