Az autó 38 éves vezetőjét elfogták, mely során kiderült, hogy vezetői engedély nélkül vezette a járművet (Fotó: Police.hu)
Az autó 38 éves vezetőjét elfogták, mely során kiderült, hogy vezetői engedély nélkül vezette a járművet (Fotó: Police.hu)
 / Kékfény

Autójával próbált elmenekülni egy férfi a rendőrök elől a fővárosban, mely során balesetet okozott - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Police.hu oldalon.

Hirdetés

Egy rendszám nélkül közlekedő terepjárót vettek észre a Készenléti Rendőrség beosztottjai az V. kerület Bajcsy-Zsilinkszky út és Alkotmány utca kereszteződénél 2023. március 21-én késő este.

A rendőrök meg akarták állítani az autót, azonban annak vezetője továbbhajtott, ezért szirénázva és kék lámpával követték. A menekülő jármű a Budapest, I. kerület Attila út és Alagút utca kereszteződésében 22.35 órakor áthajtott egy piros lámpán, nekiütközött egy másik autónak, majd felborult, miközben nekicsúszott egy taxinak is.

Az autó vezetőjét, a  38 éves D. Györgyöt elfogták, mely során kiderült, hogy vezetői engedély nélkül vezette a járművet. A fővárosi rendőrök a baleset helyszínelése során az egyik összetört autó sofőrjét is előállították mintavételre, mert felmerült az ittas vezetés gyanúja.

Hirdetés

Balesetben csak az okozó sérült meg könnyebben, ezért kórházba vitték. A körülmények vizsgálatára a Budapesti Rendőr-főkapitányság indít eljárást.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.