Helyreállt a Facebook közösségi oldal és az óriásvállalat tulajdonában lévő egyéb platformok, mint az Instagram és a WhatsApp – jelentették kedden hírügynökségek.
A Facebook és a hozzá köthető platformok hétfő este váltak globálisan elérhetetlenné, nem sokkal azt követően, hogy Frances Haugen, a vállalat korábbi termékmenedzsere olyan belső dokumentumokkal látta el az amerikai sajtót, amelyek – állítása szerint – bizonyítják, hogy az amerikai cég tisztában van a termékei által okozott károkkal - írja az MTI.
Haugen azt állítja: a Facebook saját kutatása is azt mutatta, hogy a platform fokozza a gyűlöletet és a félretájékoztatást,
fokozott polarizációhoz vezet, valamint hogy az Instagram kifejezetten károsíthatja a tizenéves lányok mentális egészségét.
Ez volt az óriásvállalat történetében a legnagyobb leállás, a vállalat arról is beszámolt, hogy a belső – az alkalmazottak által használt – rendszereik is összeomlottak.
A leállásokat nyomon követő DownDetector honlap közlése szerint az elmúlt órákban mintegy 14 millióan jelentették a platformokat.
A platformok helyreállítását követően Mark Zuckerberg is bocsánatot kért egy Facebook-bejegyzésben. Azt írta, tisztában van vele, hogy az emberek mennyire támaszkodnak a szolgáltatásaikra, hogy kapcsolatban maradhassanak azokkal, akik fontosak számukra.
A biztonságos algoritmus kevesebb bevételt jelentene
Frances Haugen az Iowai Egyetemen végzett informatikai mérnökként, mesterfokú diplomáját a Harvardon szerezte. Haugen a CBSN televízió riporterének elmondta, hogy az egyetlen munka, amit a Facebook alkalmazottjaként végzett, az az emberek félretájékoztatásának megelőzése volt. Odaadását azzal magyarázta, hogy elvesztette egyik barátját az interneten terjedő összeesküvés-elméletek miatt.
Haugen arról is beszélt: a közösségi hálózat Joe Biden amerikai elnök tavaly novemberi megválasztása után túl korán kapcsolta ki azokat a biztonsági beállításokat, amelyek a dezinformációik és az álhírek terjedését akadályozzák, pusztán azért, hogy több hirdetési bevételhez jusson a cég.
„A Facebooknál rájöttek, hogy ha biztonságosabbra állítják az algoritmust, akkor az emberek kevesebb időt töltenek majd az oldalon, kevesebb hirdetésre kattintanak, (és így a cégnél) kevesebb pénzt keresnek majd” – mondta Frances Haugen.
A Daily Mail online úgy tudja, hogy mielőtt májusban otthagyta techóriást,
több tízezer oldalnyi belső kutatási anyagot másolt le annak érdekében, hogy senki se kérdőjelezhesse meg azok valódiságát.
A dokumentumokból kiderül: a Facebook a saját profitját rendszeresen fontosabbnak tartja, mint a közjó és a társadalmi béke megőrzését.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.