A USAID szerződések 83 százalékát mondta fel hétfőn az amerikai külügyminisztérium. Az amerikai kormányügynökség a fennmaradó szerződéseinek ellenőrzését a külügyminisztérium veszi át a Kongresszussal együttműködésben.
Mintegy 5200 darab, az összes szerződés 83 százalékát mondta fel a nemzetközi fejlesztésekért felelős amerikai kormányügynökségnél (USAID) a külügyminisztérium, közölte hétfőn Marco Rubio – írja az Economx. A külügyi tárca vezetője szerint
a felmondott szerződésekkel több tízmilliárd dollárt spóroltak, és azok nem az Egyesült Államok alapvető nemzeti érdekeit szolgálták.
Rubio hozzátette: a fennmaradó szerződések ellenőrzését a külügyminisztérium veszi át, a Kongresszussal együttműködésben.
Donald Trump január 20-ai beiktatását követően záratták be a USAID irodáit, valamint a felülvizsgálat lezártáig minden kiadását befagyasztották.
Ezzel több program is megszakadt világszerte, az amerikai legfelsőbb bíróság azonban múlt héten visszaállította azt az enyhébb szintű bírósági végzést, amely a már elvégzett munkákért a vállalkozóknak járó akár 2 milliárd dollár gyors kifizetését írja elő - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.