Az Egyesült Államok minden államában meghaladta a 20 százalékot az elhízott felnőttek aránya tavaly, a tagállamok csaknem felében pedig az ott élők több mint harmada elhízott volt - derül ki az amerikai egészségügyi központ jelentéséből.
A szövetségi járványügyi és betegségmegelőzési központ (Centers for Disease Control and Prevention - CDC) friss tanulmánya szerint egyedül a fővárosban, Washingtonban maradt az arány 25 százalék alatt, és további 5 tagállamban nem éri el a 30 százalékot. Idetartozik Kalifornia, Colorado és néhány északkeleti állam.
A jelentés szerint a tagállamok legnagyobb részében a lakosság mintegy harmada tartozik az elhízottak körébe, ami 22 államban a 35 százalékot is meghaladja.
Az elhízottak aránya Oklahoma, Louisiana és Nyugat-Virginia államokban a legnagyobb, ahol közelít a lakosság feléhez.
A CDC kutatási jelentése arra is felhívja a figyelmet, hogy 10 évvel ezelőtt az Egyesült Államokban sehol nem haladta meg a 35 százalékot ez az arány.
A 2022-es adatokból az is kiderül, hogy az elhízottság az afroamerikai felnőttek körében a leggyakoribb, 38 százalékukat érinti, míg az őslakos amerikaiak körében 35 százalékon áll a mutató. A spanyol ajkú amerikai állampolgárok pontosan harmada tartozik ebbe a kategóriába, míg a fehér felnőttek körében csupán 14 százalék az elhízottak aránya.
Iskolai végzettség szerinti összesítés alapján, a felsőfokú végzettséggel rendelkező amerikai felnőttek 27 százaléka elhízott, a középiskolát végzettek 35 százaléka, a középiskolát nem végzetteknek pedig ennél is nagyobb aránya, 37 százaléka.
A fiatal felnőttek (20-25 év közöttiek) körében 20 százalékon áll mutató, miközben a 45-54 év közöttieknél ennek kétszerese, csaknem 40 százalék az elhízottak aránya.
Az elhízottságot a testtömegindex (BMI) alapján határozzák meg, amelynek 35 feletti értéke elhízottságot jelöl.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.