Dmitro Lubinec ukrán emberi jogi biztos. Fotó: rbc.ua
Dmitro Lubinec ukrán emberi jogi biztos. Fotó: rbc.ua

MTI

 / Közélet

Matteo Zuppi bíboros, a vatikáni békemisszió vezetője Kijevben megbeszélést folytatott Dmitro Lubinec ukrán emberi jogi biztossal.

A hétfői találkozóról Lubinec adott hírt a Facebook-oldalán. Tájékoztatása szerint beszéltek az oroszok által a háború folyamán elhurcolt ukrán gyerekek hazatérésének ügyéről, illetve az ukrán emberi jogi megbízott beszélt az oroszok által fogva tartott civilek, köztük több katolikus hívő esetéről is.

A találkozón jelen volt Visvaldas Kulbokas érsek, kijevi apostoli nuncius is.

Matteo Zuppi bíboros hétfőn érkezett az ukrán fővárosba azzal a céllal, hogy alaposan megismerje az ukrán vezetés álláspontját azzal kapcsolatban, hogy milyen módon képzelik el igazságos béke elérését. A Kathpress katolikus hírügynökség jelentése szerint ellátogatott a Kijev melletti Bucsába, ahol az ukrán hatóságok szerint az orosz csapatok tavaly áprilisban mintegy 400 civilt gyilkoltak meg. A bíboros felkereste azt a bucsai templomot, ahol az ukránok által háborús bűntettnek minősített gyilkosságokat dokumentálták.

Hirdetés

Ferenc pápa május végén bízta meg Matteo Zuppi bíborost, az olasz püspöki kar elnökét, hogy vezesse azt a békemissziót, amellyel a katolikus egyházfő megpróbálná elősegíteni az ukrajnai konfliktus lezárását. Azt egyelőre nem közölték, hogy a bíboros elutazik-e Moszkvába is, és ha igen, mikor.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.