A visegrádi országok együttműködését senki sem kívánja megszüntetni, de Csehország szerint egy új kormányfői találkozó összehívásának csak az őszi szlovákiai és lengyelországi választások után van értelme - hangoztatta Petr Fiala cseh kormányfő kedden Prágában Ódor Lajos szlovák kormányfőjével közös sajtóértekezletén.
Szlovákia közelmúltban hivatalba lépett miniszterelnökének ez volt az első hivatalos külföldi útja.
"Senki nem kívánja megszüntetni a V4-ek együttműködését, amelynek azonban több szintje és területe van. A kooperáció számos területen folytatódik"
- mondta kérdésre válaszolva Petr Fiala.
Megjegyezte:
a júliusban kezdődött egyéves cseh elnökség is intenzív együttműködéssel számol, például még az ősszel visegrádi elnöki találkozóra kerül sor.
"Kormányfői találkozót most tényleg nem terveztünk" - erősítette meg a cseh sajtóértesüléseket a kormányfő. Elmondta: ezt azután hívják össze, hogy lezajlanak a lengyelországi és a szlovákiai parlamenti választások, felállnak az új kormányok, és tisztázódik a politikai helyzet.
"Úgy vélem, hogy csak azután van értelme egy ilyen találkozónak"
- szögezte le Petr Fiala.
Másfelől - fejtette ki a miniszterelnök -, Csehország számára nem lenne jó, ha nemzetközi együttműködése csak egy platformra korlátozódna.
"Legközelebbi partnerünk Szlovákia, de együttműködésre törekszünk Lengyelországgal és Magyarországgal is"
- hangoztatta Petr Fiala.
Ódor Lajos szerint jelenleg valóban elmondható, hogy a cseh-szlovák együttműködés jobban működik, mint a visegrádi. Úgy látja, hogy a négy közép-európai ország - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - együttműködését "pragmatikusan" kell kezelni. A rendszerváltás után ezek az országok sok közös, vagy nagyon hasonló problémával küzdöttek, amelyek közül a kulcsfontosságúak már megoldódtak.
A visegrádi együttműködés "most talán kevésbé áll a középpontban mint korábban, de továbbra is nagyon fontos" - mutatott rá Szlovákia miniszterelnöke.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.