Lengyel határ. Illusztráció
Lengyel határ. Illusztráció

MTI

 / Közélet

A lengyel gazdák egy csoportja ismét lassítja a forgalmat a Hrebenne-Jahotyin lengyel-ukrán határátkelőn - közölte szerdán a lengyel sajtó.

Hirdetés

A dziennik.wschodni.pl kelet-lengyelországi regionális hírportál szerint az akció már kedden megkezdődött, és csütörtök estig tart.

A földművesek az ukrán mezőgazdasági termékek behozatala ellen tiltakoznak, és szolidaritásukat fejezték ki a keddi brüsszeli tiltakozó akcióval is, amelyen több európai országból érkező gazdák - köztük a lengyelek is - az Európai Unió zöld megállapodása ellen tüntettek - írja a dziennik.wschodni.pl.

A gazdák az akció három napján a 8 és 20 óra között csak 12-12 kamiont engednek át Lengyelországból Ukrajnába, az Ukrajnából irányuló teherforgalmat pedig teljesen leállították.

Hirdetés

Nem akadályozzák viszont a humanitárius és katonai szállítmányokat, valamint a gyorsan romló árut szállító kamionok és a buszok forgalmát sem.

A tiltakozás egyelőre nem okozott nagyobb közlekedési zavarokat, egyéb incidens sem történt - idézi a hírportál Monika Ryczeket, a helyi rendőrség munkatársát.

A lengyel gazdák február eleje óta folytatnak országos tiltakozást  a közutakon az EU zöld megállapodása és az ukrán mezőgazdasági termékek behozatala ellen. A határátkelők blokádja április végéig szintén részét képezte a tiltakozásnak, azóta az első ilyen akció a mostani tiltakozás.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.