Mivel az Európai Unió mindenekelőtt békeprojekt, a béke előmozdítása és védelme érdekében végzett munka mindig az Európai Unió prioritása lesz - jelentette ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke csütörtökön Brüsszelben, az Európai Tanács ülésén elmondott beszédében.
Az uniós parlament közleménye szerint a tagállami vezetők előtt elmondott beszédében Metsola hangsúlyozta: Ukrajna békéje továbbra is az unió prioritása, a békének azonban valódinak kell lennie, különben csak a "béke illúziója" lesz.
"Továbbra is arra fogunk törekedni, hogy megtaláljuk azt a formulát, mely a valódi békét teszi lehetővé Ukrajna számára. Békét, amely biztosítja a szabadságot és a méltóságot, szabadságot, amely biztonságot szavatol Európának, és elrettentő erőt jelent az erőszakban gondolkodókkal szemben"
- fogalmazott.
Az európai védelemmel kapcsolatban kijelentette, az EU nem engedheti meg, hogy a feltörekvő hatalmak nyomást gyakoroljanak az EU-ra.
"Európának olyan erőként kell pozícionálnia magát, amellyel számolni kell. Ez azt jelenti, hogy készen kell állnunk. Ez azt jelenti, hogy komolyan kell vennünk a biztonságunkat, a felkészültségünket és a versenyképességünket"
- fogalmazott.
A biztonság minden más alapját képezi - jelentette ki Metsola, majd hozzátette: a biztonság nem csak a védelemről szól, hanem a gazdaságról, az energiáról és a mezőgazdaságról. "Arról is szól, hogy megvédjük határainkat és állampolgárainkat, és gondoskodunk arról, hogy rendszereink tisztességesek és hatékonyak legyenek" - fogalmazott.
Biztonság nélkül egyetlen gazdaság sem virágozhat, egyetlen vállalkozás sem gyarapodhat, Európa befolyása pedig csökkenni fog a világban - húzta alá.
"Erős, versenyképes gazdaság nélkül nem rendelkezünk a biztonságunkba fektethető forrásokkal. Nem lesz olyan gazdasági súlyunk, hogy megálljuk a helyünket. A biztonság és a gazdaságosság kéz a kézben járnak"
- fogalmazott.
A migrációval kapcsolatban azt mondta: kulcsfontosságú az Európai Bizottságnak az unióbeli maradásra jogosulatlanok visszaküldését célzó új javaslata. Az Európai Parlament készen áll "a migrációs politikák réseinek" bezárására, és ezáltal az emberek kizsákmányolásának megállítására.
A versenyképességgel kapcsolatban az EP-elnök üdvözölte a megtakarítási és befektetési unió felé tett lépéseket, de hozzátette: nagyobb ambícióra van szükség. Hangsúlyozta, "nem lehetnek félmegoldások", majd közölte: az Európai Parlament gyorsan, sürgősségi eljárások alkalmazásával fog hozzájárulni az európai versenyképesség javításához.
A többéves pénzügyi kerettel (MFF) kapcsolatban Metsola azt mondta, "az EU pénztárcáját" stratégiai prioritásaihoz kell igazítania. Végezetül az EP-elnök beszédében érdemi reformokat sürgetett azért, hogy az EU költségvetése egyszerűbbé, rugalmasabbá és eredményorientálttá váljon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.