Tízezrek követelték a kormány lemondását több cseh nagyvárosban
Tízezrek követelték a kormány lemondását több cseh nagyvárosban

MTI

 / Közélet

Tízezrek tüntettek vasárnap délután Prágában Ukrajna mellett, a félelem és a gyűlölet ellen. A "Csehország a félelem ellen. Megbirkózunk vele!" jelszó alatt megrendezett nagygyűlést a Millió pillanat a demokráciáért elnevezésű polgári mozgalom kezdeményezte.

Hirdetés

"Eljött az ideje, hogy kinyilvánítsuk szolidaritásunkat Ukrajnával. Meg kell mutatnunk, hogy a harminc éve kiharcolt demokratikus értékeinket nem hagyjuk elvenni, hogy nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni!" - mutatott rá Hana Trestíková cseh filmrendező, a tüntetés egyik szónoka.

A nagygyűlésen, amelynek résztvevőihez videóüzenetben Olena Zelenszka, az ukrán elnök felesége is szólt, több cseh politikus és ismert közéleti személyiség is részt vett. Megjelent mások között Milos Vystrcil, a parlamenti felsőház, a szenátus elnöke.

Oroszország ma már nem az ukrán hadsereg, hanem a civil ukrán társadalom ellen harcol - mutatott rá az ukrán first lady. Bár az energetikai szektor elleni orosz támadások növelik a civil lakosság szenvedését, az ukránokat ezzel sem fogják megtörni - hangsúlyozta Zelenszka.

Hirdetés

Több felszólaló élesen bírálta a cseh kormány és az Európai Unió elleni pénteki prágai megmozdulást, amelyen Prága és Brüsszel Ukrajnát támogató politikáját támadták. A pénteki tüntetés, amelyet szintén cseh civilek szerveztek, szerintük ellentétes volt Csehország érdekeivel, Oroszország érdekeit szolgálta, és azok vettek rajta részt, akik bedőltek az orosz dezinformációs kampánynak.

A Seznam.cz hírportál szerint a vasárnapi megmozdulás egyfajta ellentüntetés volt a pénteki rendezvénnyel szemben.

Hana Strasáková, a Millió pillanat a demokráciáért szóvivője kijelentette: támogatni kell a Petr Fiala vezette mostani jobbközép kormányt, amely szerinte demokratikus, és a nehéz helyzetben is párbeszédét folytat a cseh társadalommal. A mozgalom a korábbi években több tüntetést is szervezett az Andrej Babis vezette balközép kormány ellen.

"Itt az ideje, hogy megszabaduljunk félelmeinktől. Megteszem én is, és nyilvánosan bejelentem, hogy én is a LBMT-közösséghez tartozom" - jelentette be Strasáková.

A vasárnapi prágai tüntetés résztvevőit, akik fejei felett sok cseh, ukrán, európai uniós és amerikai zászló lengett, a szervezők több mint százezerre becsülték, a rendőrségi közlemény több tízezer emberről beszélt.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.