Oroszország semmiképp nem fogja engedni NATO-infrastruktúra telepítését Ukrajnába és Grúziába

Moszkva semmilyen körülmények között nem fogja engedni NATO-infrastruktúra telepítését Ukrajna és Grúzia területére – jelentette ki Konsztantyin Gavrilov, katonai biztonságról és fegyverzet ellenőrzésről szóló bécsi tárgyalások orosz küldöttségvezetője, adta hírül az rbc.ua hírportál kedden a RIA Novosztyi orosz hírügynökségre hivatkozva, melyet a Karpat.in.ua idéz.

Hirdetés

A jelentés szerint Gavrilov egy keddi moszkvai rádióadásban nyilatkozva a kérdéssel kapcsolatban azt mondta,

hogy szerinte nem lesz lehetséges NATO-infrastruktúra telepítése a két országba, vagy ha mégis megtörténik, akkor teljesen más lesz a válasz.

Megerősítette, hogy Oroszország nem fogja engedni az USA-nak és a NATO-nak megküldött biztonsági garanciakövetelések „elmismásolását” vagy figyelmen kívül hagyását.

A diplomata szerint a felek az első washingtoni reakció ellenére is megegyezésre juthatnak. Az amerikai külügyminisztérium korábban közölte, hogy Moszkva elképzelései nem oszlatták el az amerikai fél aggodalmait.

„Azt hiszem, ez volt a kezdeti reakció.

Az első reakció egy váratlan döntésre ezeknek a szerződési és megállapodási projekteknek az előterjesztésére. Azt hiszem, végső soron a NATO és Washington is nagyon jól érti és tisztában van vele, mi forog kockán” – mutatott rá Konsztantyin Gavrilov.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.