Oroszországot rendkívül aggasztja a nyugati országok katonai egységeinek esetleges ukrajnai telepítése, ez a helyzet arra kényszeríti Moszkvát, hogy intézkedéseket foganatosítson érdekeinek védelmében – jelentette ki hétfőn Dmitrij Peszkov orosz elnöki sajtótitkár egy televíziós interjúban, adta hírül az rbc.ua hírportál a TASZSZ orosz hírügynökségre hivatkozva, közli a Karpat.in.ua.
A jelentés szerint a kremli sajtószóvivő az RT televíziónak nyilatkozva reagált Olekszij Reznyikov védelmi miniszter hétfőn megjelent lapinterjújára,
amelyben 500 kanadai katona Ukrajnába vezénylését és az orosz határ melletti állomásoztatását javasolta.
A miniszter azt is mondta, hogy Kanadának, az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának közösen és gyorsan katonai támogatást kell nyújtania Ukrajnának az Oroszországgal való szembeszálláshoz.
Ennek kapcsán elmondta: „számos európai fővárosból hallottunk már hasonló kijelentéseket, köztük a brit hadseregtől is, véleményem szerint volt olyan nyilatkozat, hogy készek odaküldeni az egységeiket. És nem csak kiképző, hanem harci alakulatokat is.”
Hozzátette, „ez az, ami rendkívül aggaszt minket, ez az, ami nem tetszik nekünk.
És ez az, ami arra késztet bennünket, hogy bizonyos intézkedéseket tegyünk saját érdekeink védelmében, hogy bebiztosítsuk magunkat azzal szemben, ami folyik.”
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.