Ukrajna Oroszország elleni szankciók bevezetését kéri a NATO-tól

MTI

Ukrajna a NATO-tagországok külügyminisztereinek rigai találkozóján azt kérte a szövetségesektől, hogy készítsenek elő gazdasági szankciókat Oroszország ellen, továbbá erősítsék meg a katonai együttműködést Kijevvel.

Hirdetés

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerdán, a tanácskozás második napjára érkezve azt mondta a jelenlévő újságíróknak: "felszólítjuk a szövetségeseket, hogy vegyenek részt egy elrettentő intézkedéscsomag kidolgozásában" - írja az MTI.

"Bizakodunk abban, hogy ha közösen lépünk fel, képesek leszünk meghátrálásra kényszeríteni Vlagyimír Putyin orosz elnököt, és elriasztani attól,

hogy a legrosszabb döntést hozza meg, azaz hadműveletet indítson Ukrajna ellen" - hangsúlyozta Kuleba.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, a külügyminiszteri tanácskozás előtt kifejtette, hogy az orosz csapatösszevonás az ukrán határon szerinte "aggasztó, indokolatlan, és megmagyarázhatatlan." "Nagy ára lesz annak, ha Oroszország ismét erőszakot alkalmaz Ukrajna ellen" - tette hozzá.

A találkozó második napját megnyitó beszédében a NATO-főtitkár hangsúlyozta: a szövetségesek továbbra is határozottan támogatják Ukrajna és Georgia (a volt Grúzia) területi integritását és szuverenitását. A NATO elkötelezett, hogy politikai és gyakorlati támogatást nyújtson e két államnak - szögezte le Stoltenberg.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.