Rubelszázmilliárdokat pumpált Moszkva a 2014-ben megszállt, majd egy vitatott népszavazással Oroszországhoz csatolt félsziget gazdaságába, eddig látványos eredmény nélkül.
2014 tavaszán, miután Oroszország annektálta a Krím félszigetet, Ukrajna válaszul elzárta a több mint 400 kilométer hosszú Észak-krími-csatornát, amely a félsziget ivóvízellátásnak 90 százalékát biztosította az ukrán oldalról a Dnyeper folyóból - írja az Index.
Ezzel tulajdonképpen az 1960-as évekbeli, a szovjet időkre jellemző állapotba taszította vissza a térséget, gyakorlatilag sztyeppei szintre.
Ehhez jöttek még az elmúlt évek nagyon komoly szárazságai és forró nyarai, ami azt eredményezte, hogy jelenleg a fővárosban, Szimferopolban már vízfejadagot kapnak az emberek.
A Krím félsziget évszázadokon át Oroszországhoz tartozott, míg 1954-ben az akkori szovjet pártfőtitkár, Nyikita Hruscsov úgy nem döntött, hogy Ukrajnához rendeli. A hét évvel ezelőtti lépéssel Putyin 0,2 százalékkal növelte az összorosz terület nagyságát. Ennél jóval nagyobb volt azonban a lépés sikerben mérhető eredménye. Az orosz elnök népszerűsége az egekbe szökött, ami mára azonban kissé megfakult.
A kezdeti ambiciózus ígéretekből a helyi lakosok mára már csak az erőltetett államosítással, a félrekezelt koronavírus-járvánnyal és az épp csak csepegő csapokkal szembesülnek. Bár megépült az orosz területekkel közvetlen kapcsolatot létesítő Kercsi híd – mintegy 3,7 milliárd dollárból –,
ám a nyugati szankciók nyomán egekbe szökött az infláció, ami gyorsan elvitte az utóbbi években tetemes nyugdíj- és béremeléseket.
Beszédes az is, hogy a Krím félsziget az elcsatolást követő öt évben 1500 milliárd rubelnyi támogatást kapott, amely éppen annyi, mint amennyit két év alatt fordít az orosz költségvetés oktatásra.
Csak idén mintegy 1,4 milliárd dollárnyi támogatással számolnak. Ezeket a pénzeket azonban más fontos területektől vonják el.
Az ivóvíz kérdését Ukrajna oldhatná meg, de Zelenszkij elnök ragaszkodik ahhoz, hogy csak akkor nyitják meg a lezárt Észak-krími-csatornát, ha az oroszok kivonulnak a Krímből, ez pedig jelenleg nincs napirenden. A súlyos vízellátási gondok odavezettek, hogy Szimferopol ivóvíztartaléka hét százalékra zsugorodott. A Krímben 2013-ban még 130 ezer hektárnyi művelhető terület volt, 2017-ben azonban ez már csak 14 ezer hektár volt, töredéke a szovjet időkben művelt földterületnek.
Kijev csak megmutatja Moszkvának, hogy a maga módján képes azért nehézséget okozni – kommentálta a Krím félszigeten kialakult vízhiányt Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő, aki úgy véli, katonai konfliktus nem várható a mostani helyzetben. Az egyértelmű, hogy ha Moszkva a Krím félsziget vízellátását hosszú távon akarja rendezni, akkor előbb-utóbb valamilyen tárgyalásos megoldás felé kell elmozdulnia.
Területi vízviták mindig is voltak
A közelmúlt történelméből is sok példát lehet hozni a szomszédos vagy majdnem szomszédos országok vízügyi, vízmegosztási vitáira. Ott van például Tadzsikisztán és Üzbegisztán nézeteltérése a Rogun gát kapcsán, de említhetjük a nagy etióp gát problémáját a Níluson, vagy éppen DélKelet-Ázsiában a Mekong folyó környéki államok vízterületigényeit.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.