Késsel lábon szúrta a vele szemben intézkedő rendőrt egy 16 éves fiú szerda este egy Fejér vármegyei településen – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
A járőr azért jelent meg a társasháznál, mert egy 16 éves lány nevelőapja rendőri segítséget kért:
a lány a bejelentés szerint hétfő óta nem volt otthon és éppen megjelent a barátjánál.
A járőr a bejelentés ellenőrzésére odament, összetalálkozott a lánnyal és annak ugyancsak 16 éves barátjával, akik éppen el akarták hagyni az ingatlant. A lépcsőházban igazoltatni akarta őket, de a fiú a felszólítását figyelmen kívül hagyva megpróbált elfutni. A rendőr testi kényszert alkalmazott, a fiú azonban a földön fekve is ellenszegült, folyamatosan próbálta őt lerúgni magáról és többször ököllel próbálta megütni.
Amikor a járőr megkezdte a fiú megbilincselését, a támadó hirtelen egy kilenc centiméter pengéjű késsel megszúrta az intézkedő rendőr lábszárát.
Az intézkedés alatt végig agresszívan viselkedő elkövető ellenállását egy a lépcsőházban lakó, szolgálaton kívüli rendőr segítségével lehetett csak megtörni.
A rendőr nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A fiút őrizetbe vették, ellene hivatalos személy elleni, felfegyverkezve elkövetett erőszak és súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt indított büntetőeljárást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.