A daganatos sejtek egy eddig ismeretlen túlélési mechanizmussal képesek kijátszani a terápiákat, amelyben a B7-vitaminnak központi szerepe van.

A 2021 és 2025 közötti időszakban a német fegyverexport közel egynegyede Ukrajnába került.

Sokan ezzel indítják a reggelt, pedig a szakértők szerint az egyik legrosszabb választás.

Közlekedési baleset történt Muzsalyban a Beregszászi járásban. A mentők négy sérültet szállítottak kórházba.

Bravúros első tíz percet produkált a Ferencvárosi TC.

Az amerikai elnök kiemelte, hogy 44 iráni hajót süllyesztettek el, vagyis „a teljes haditengerészetüket”.

Ukrajna elfogó drónokat és szakértőket küld az amerikai katonai bázisok védelmére Jordániába – jelentette be Volodimir Zelenszkij.

Az államfő arra számít, hogy jövő héten sor kerülhet a tárgyalások következő fordulójára.

Meteorit darabkák okoztak károkat lakóházakban a németországi Rajna-vidék-Pfalz tartományban.

Ittasan okozott balesetet egy nő Ungváron – a megengedett véralkoholszint csaknem tizenkétszeresét mérték.

Az internetes bűnözők egyre többször csalnak váratlan csomagokkal.

Az ittas Audi-sofőr egy parkoló BMW-nek ütközött Ungváron. A bírság összege meghaladja a 75 ezer hrivnyát.

A hétvége a szakmai alapozás jegyében telt.

Az Egyesült Államok és szövetségesei egyelőre lemaradásban vannak a Sahíd-fenyegetéssel szemben.

Donald Trump azt hangoztatta, hogy Irán bárkit is nevez meg új vezetőjének, az nem lesz hosszan a posztján, amennyiben ő nem fogadja el.

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk.

Az Ukrajnában működő felsőfokú oktatási intézmények közül elsőként a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem nyitott tagozatot egy határon túli városban.

A megbeszéléseknek tisztázniuk kell Kijev útját a teljes jogú tagság felé.

Meredek emelkedéssel kezdte a hetet a kőolaj ára a világpiacon.

A támadók továbbra is az ukrán területek megszállásának folytatására törekednek.