Nyomozók bizonyítékot gyűjtenek a vonatszerencsétlenség helyszínén, a dél-spanyolországi Córdobában 2026. január 19-én. MTI/EPA-EFE/Spanyol polgárőrség
Nyomozók bizonyítékot gyűjtenek a vonatszerencsétlenség helyszínén, a dél-spanyolországi Córdobában 2026. január 19-én. MTI/EPA-EFE/Spanyol polgárőrség

MTI

 / Kékfény

Újabb holttestre bukkanta a dél-spanyolországi Córdoba közelében történt vasúti szerencsétlenség mentési munkálatai közben, ezzel a halálos áldozatok száma 41-re emelkedett - közölték a spanyol hatóságok kedden.

Hirdetés

A baleset több mint száz sérültje közül 39-en vannak továbbra is kórházban, 13 embert intenzív osztályon ápolnak.

A katasztrófa vasárnap este nyolc óra előtt következett be, amikor az Iryo társaság Málagából Madridba tartó járatának utolsó kocsijai eddig ismeretlen okból kisiklottak a mellette futó, ellentétes irányú vágánypárra, amelyen az állami vasúttársaság (Renfe) Madridból Huelvába közlekedő szerelvénye érkezett. Az ütközés következtében a szemből jövő vonat első kocsijai is kisiklottak, és a töltés melletti négy méteres árokba zuhantak. A két vonaton összesen 484-en utaztak.

A tragédia miatt kihirdetett nemzeti gyász első napján a legnagyobb spanyol napilapok pályahibát, hegesztési problémát és síntörést emlegetnek a baleset legvalószínűbb lehetséges okaként, megjegyezve, hogy emellett más elméletek is nyitottak a most indult vizsgálatban, amelyet a Vasúti Balesetvizsgáló Bizottság (CIAF) végez.

"A probléma messze van attól, hogy 24 órán belül megoldódjon. Maguk a nyomozó technikusok is azt mondják, hogy a kezdeti szakaszban vannak; még sok munka van hátra, mielőtt következtetéseket lehetne levonni" - hangsúlyozta Óscar Puente közlekedési miniszter az Onda Cero rádiónak adott interjúban, és találgatásnak nevezte a baleset okairól megjelenteket.

Korábban arról is beszámolt, hogy az érintett pályaszakaszt tavaly májusban újították fel, az Iryo vonat kocsijai pedig újak voltak, 2022-ben gyártották őket.

Álvaro Fernández Heredia, a Renfe elnöke már hétfőn kizárta, hogy emberi mulasztás vagy sebességtúllépés okozta volna a balesetet.

A vizsgálatot és a mentési munkálatokat lassítja, hogy a szükséges munkagépek számára jelenleg nehezen megközelíthető helyszínen történt a szerencsétlenség, és a vasúti töltés melletti árokba borult vasúti kocsikat még nem tudták daruval kiemelni. A hatóságok szerint további áldozatok lehetnek a vagonokban.

Az érintett vasúti szakaszon bizonytalan ideig szünetel a közlekedés, emiatt a spanyol légi- és busztársaságok növelték kapacitásaikat és sűrítették járataikat az andalúz városok és Madrid között, a Renfe pedig buszokat indított mentesítőjáratként.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.