Intim illatok - mit tegyünk ellenük?

Az ember - a kutyákkal ellentétben - általában ritkán szagolgatja mások intim tájékát, mégis valószínűleg mindenkivel előfordult már, hogy megcsapta az orrát egy onnan származó kellemetlen szag. Ennek több oka is lehet. Lehet tenni valamit ellene?

Hirdetés

Lehet tenni természetesen, mégpedig egyszerűen: megfelelő tisztálkodással. Az intim higiéné ma már természetes, réges-régen elmúltak azok az idők, amikor a kislányoknak és kisfiúknak azt tanították, hogy ne nyúljanak "oda", ne mossák meg intim testrészeiket - írja a Házipatika.com.

Elborzasztó példák

Mégis vannak olyanok, akik nem foglalkoznak alsó fertályuk tisztán tartásával - erről főleg olyanok mesélnek, akiknek szakmájukból adódóan a szemük (orruk) elé kerül ez a téma. Hadd álljon itt két idézet, amelyet az interneten olvasható egy fórumban.

"Láttam már az orvosi vizsgálóban huszonéves, igényes tünci-büncit, akin márkás ruha feszített, és ott derült ki, hogy fogalma sem volt arról, hogy mensi alatt mosakodni lehet! A székről fordultunk le a nyári 40 fokos melegben a kishölgy illatától, akiről kiderült, hogy főiskolára jár, és tényleg úgy nőtt fel, hogy igazi nő nem mossa meg ott, mert elég a víz, ami oda folyik - mensi alatt pedig egyáltalán nem szabad mosakodni."

Hirdetés

"A lányom kozmetikus, elég nehezen szokta meg a szagokat, amikkel gyantázás közben találkozott. Sok nő úgy megy gyantáztatni, hogy nincs megmosakodva. Slendriánul kitörölt fenékkel megy intimgyantára! Úgyhogy a lányom már azzal kezdi, hogy ad nekik babapopsitörlő-kendőt, rakják rendbe magukat előtte."

Az orrunk után megyünk

Az emberek szaglóképessége rendkívül eltérő, van, akinek gyenge az orra, mások hiperérzékenyek - utóbbiak többet szenvednek a szagoktól. Az emberi orr több mint 10 ezer különféle szag elkülönítésére képes, és szűk térben különösen zavaróak lehetnek az erős érzetek. Munkatársi, emberi kapcsolatok mehetnek tönkre, ha valaki nem figyel oda a higiéniára és "szaglik".

A tiszta emberi testnek is van illata, ám ez túlnyomórészt semleges vagy kellemes. Ám amikor az izzadság, a váladék baktériumok martalékává válik, akkor kialakulnak a szagok. A nem kellően megmosott nemi szerv, a fehérneműre cseppent vagy a bőrre száradt vizelet is szagokat áraszt.

Partnere kellemetlen szaga miatt megkérdezettek 36 százaléka szakított már meg intim kapcsolatot - ismertették a Göteborgi Egyetem Pszichológia Szakának munkatársai egy 1996-os felmérésük eredményét.

A 16-69 évesek körében végzett vizsgálatból kiderült, hogy 85 százalékuk képes érzékelni, amikor a partnere intim illata megváltozik fürdés, betegség, menstruációs ciklus, terhesség, szexuális tevékenység, fizikai megterhelés, stressz vagy akár egy különleges étel hatására. Az intim higiéniával kapcsolatban is érdekesek az eredmények: 34 százalék válaszolta, hogy az intim testrészeit körültekintőbben tisztítja, mint a teste egyéb részeit, tartós kapcsolat során pedig a megkérdezettek 50 százaléka nem változtat különösen intim tisztálkodási szokásain, 25 százalék azonban kevesebbet törődik a kérdéses területtel!

Mindent jól csinálok?

Különféle intim mosdószerek használatával kíméletesen tisztíthatjuk a külső női nemi szerveket. Az egészséges nő hüvelye általában tiszta, a benne termelődő tejsavbaktériumok gondoskodnak a megfelelő egyensúly fenntartásáról. Ha ez az egyensúly megbomlik, különböző kórokozók telepedhetnek meg és szaporodhatnak el. A gombás és bakteriális fertőzések miatt a hüvelyváladék rossz szagú lehet, így még napi kétszeri mosakodás mellett is érezni lehet a kellemetlen szagot.

A friss menstruációs vérnek jellegzetes az "illata", de nincs rossz értelemben vett szaga. Ám nagyon gyorsan, órákon belül bomlani kezd, illetve a baktériumok elszaporodnak benne. Ezért fontos a tampon, intimbetét rendszeres cseréje és a gyakori tisztálkodás menstruáció alatt.

A szagok, illatok hatnak ránk, a tudatalattinkra, a viselkedésünkre. Testünk a szaglás képességének birtokában nem csupán az "érezhető", konkrét szagmolekulákat észleli, hanem testünk legspeciálisabb jelzőanyagait, a feromonokat is. Ezek nagy hatással vannak viselkedésünkre, testünk funkcióira. Közismert például, hogy az egy szobában sok időt töltő (például egy kollégium közös hálószobájában vagy börtönben lakó) nők menstruációs ciklusa összerendeződik.

Tanácsok

  • Az intim szagok ellen nem megoldás az illatfelhő vagy az illatosított tisztasági betét!
  • A kellemetlen helyzeteket leginkább rendszeres tisztálkodással lehet elkerülni, ez azt jelenti, hogy naponta egyszer-kétszer mossuk meg magunkat intim tájékon is.
  • Nagyon jól jön ebből a szempontból a bidé, mivel segít a vizelés, székelés utáni alapos tisztálkodásban.
  • Ha mosakodásra nincs mód (mert például nomád körülmények között vagyunk), akkor intim törlőkendővel tisztogathatjuk meg magunkat. Legyen nálunk a táskában is, mert adódhat egy váratlan orvosi látogatás, jobb esetben egy be nem tervezett randevú!
  • Szinte természetes, hogy ha orvoshoz megyünk (főleg ha nőgyógyászhoz, urológushoz), akkor ezt frissen mosakodva tegyük. Viszont ha nőgyógyászati panaszunk van, akkor semmiképp ne végezzünk előtte hüvelyöblítést, mert így az orvos nem tudja diagnosztizálni a betegséget. Csak a külső nemi szervet tisztítsuk meg, hogy a kenetvételnél legyen mit levennie.
  • Vannak, akiknek egészségesen, rendszeres mosakodás mellett is erősebb a testszaguk, nekik lehet hasznos a petrezselyemzöld rágcsálása: magas klorofilltartalma csökkenti a testszagok intenzitását.
  • Ugyanilyen fontos a rendszeres fehérneműcsere, bár ezt talán ma már mondani sem kell: mindennap tiszta, lehetőleg pamut fehérneműt viseljünk.
  • A szerelmeskedésnek is vannak illatos nyomai - ezek szintén bomlásnak indulnak néhány órán belül. Épp ezért (ha nem is rögtön), de viszonylag rövid időn belül mosakodjunk meg együttlét után. Viszont az ondó befogadása után sem kell hüvelyt öblíteni! Gyakori használat esetén még a csapvíz is kiöli a jótékony baktériumflórát.
  • Ha mindezen tanácsok betartása ellenére kellemetlen szagot tapasztalunk, próbáljunk ki tejsavas hüvelyöblítőt vagy kúpot.
  • Ha ennek ellenére sem rendeződik a helyzet, akkor keressük fel a nőgyógyászt.
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.