Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb aszálya sújtja Európát. Franciaországban hatvan éve nem hullott ilyen kevés csapadék, mint az idén. Nagy-Britanniában és Hollandiában korlátozzák az öntözést, hogy elegendő ivóvízzel láthassák el a lakosságot. Németországban és Lengyelországban a folyami hajózási útvonalak kerültek veszélybe, Olaszországban pedig a mezőgazdaság szenvedte el a legnagyobb károkat az aszály miatt – hangzott el az M1 Híradójában.
Zöldben pompázó alpesi mezők, hófödte hegycsúcsok tárulnak a turisták szeme elé az Alpokban.
Az éghajlatváltozás azonban riasztó sebességgel alakítja át a látképet – figyelmeztetnek a helyiek.
„Sokat változtak a gleccserek. Az elmúlt tizenöt–húsz évben a jégtakaró több, mint tíz métert vékonyodott. Ilyenkor, nyáron a rekkenő hőség csak gyorsítja az olvadást. De ennél is komolyabb probléma, hogy télen nem havazik eleget, nincs elég utánpótlás” – mondta az egyik hegyi étterem tulajdonosa.
Lenn, a völgyben is érezni az Európát sújtó extrém hőhullámok hatását.
A svájci-német-osztrák hármas határnál elterülő, alpesi gleccserek által táplált Bodeni-tónak a vízszintje rekordalacsonyra csökkent augusztus elejére.
Közép-Európa harmadik legnagyobb tavához a korábbi években csak úgy özönlöttek a turisták, most inkább távol maradnak a látványtól.
Svájc nyugati szomszédságában, Franciaországban nem csak a turizmus, de a mezőgazdaság is megérzi az évtizedek óta nem tapasztalt aszályt. Az idei július a feljegyzések szerint Franciaország második legszárazabb hónapja volt. Mindössze tíz miliméternyi eső esett, miközben több helyen is 40 fok feletti hőmérsékletet mértek.
A francia kormány válságstábot hívott össze a vízhiány kezelésére
Csaknem száz tartományban rendeltek el szigorú takarékosságot. Sok helyütt ennek ellenére is lajtos kocsikat kell bevetni, hogy biztosítsák a lakosság ívóvízellátását.
Válságkezelés zajlik a La Manche csatorna túloldalán, Nagy-Britanniában is. A londoni kormány arra kényszerült, hogy öntözési tilalmat rendeljen el, amit a szigetország lakóinak többsége egyelőre be is tart. „A víz is véges erőforrás, így a mostani extrém körülmények között észszerű óvintézkedéseket tenni a vízhiány megelőzése érdekében” – mondta egy londoni lakos.
Hollandiában országos vízhiányt hirdettek
Lengyelországban már a folyami közlekedést is korlátozták, miután rekordalacsony vízszintet mértek a Visztulán. Hasonló lépésre kényszerülhetnek az európai folyami hajókereskedelem fő útvonalának tartott Rajnán is, ha folyó vízszintje még 7 centiméternyit apad.
Az Európai Aszályobszervatórium által készített történelmi aszálytérkép szerint az elmúlt fél évtized Európa legszárazabb időszaka volt a feljegyzések kezdete óta.
És az előrejelzések sem kedvezőek: Nyugat-Európát a hétvégére érheti el a nyár soron következő, negyedik hőhulláma.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.