| 2020. 11. 27. – 14:29 |

A paprikatermesztés problematikájával sajnos keveset foglalkoztunk. Idén több paprikatermesztővel találkoztam a Nagyszőlősi és az Ilosvai járásokban, akik olyan problémával fordultak hozzám, amilyenre, igazán bevallva, nem is gondoltam.

Egy nagy paprikatermesztőnél, aki fóliában termeszti a paprikát, arra lettem figyelmes, hogy a paprika levelei, különösen a fiatal levelek, összezsugorodtak, és lényegében nem fejlődtek. Egyszóval, a vegetáció szinte leállt, és bizony a növények nagyon furcsán néztek ki. Eleinte nem is tudtam, mire kell gyanakodnom. Arra gondoltam, hogy talán a termelő valami nagy hibát követett el, amikor a permetezést végezte. Arra is gyanakodtam, hogy talán a permetlében valami gyomirtómaradék lehetett benne, vagy a permetezéskor használt vegyszerek (gombaölőszerek és rovarölőszerek) összeférhetetlenek, és ez okozta ezt a reakciót. De elővettem a nagyítót és gondosan végignéztem a leveleket.

Egy számomra új atkafajtával találkoztam, amely olyan, mint a takácsatka, de jóval kisebb és zöld színű a teste (ezért lehetett nehezen észrevenni). Úgy látszik, hogy a paprika nagyon érzékeny az atkák szívogatására, és a növény úgy reagál, hogy a levelek erősen összezsugorodnak és nem fejlődnek tovább. Sajnos más termelőknél is ugyanezt a képet láttam. Tudom, hogy mindenki számára kicsit furcsa jelenet, mert szinte sohasem védekeztünk atkák ellen a paprikanövényeknél. Felmerül a kérdés: milyen atkaölőket használjunk ilyen esetben?

Először is ne felejtsük el, hogy az atkák a levél fonák oldalán rejtőzködnek, és a takácsatkákra az jellemző, hogy elrejtőznek egy pókháló alatt (amit ők készítenek maguknak), ami védi őket a permetezéskor a vegyszertől. Azért ezt figyelembe kell venni, mikor a permetezést tervezzük, hogy hatékonyan tudjon eljutni a permetszer a levél fonák oldalára, és átütve ezt a pókhálóréteget elérje az atkákat. Ezt csak speciális motoros permetezővel lehet elérni, nagy nyomással és a levél forgatásával. Ajánlatos a permetlé jobb tapadásához nedvesítőszereket használni.

Az atkák védekezésekor csak speciális atkaölőszereket használunk, előnyben részesítjük azokat a szereket, amelyek az atkák minden stádiumát pusztítják. Ehhez tartozik a Sunwhite 0,1 %-os 10 liter vízbe 10 g; Envidor 0,1 %-os 10 liter vízbe 10 g; Vertimek 3 ml 10 liter vízhez.

Ne felejtsük el azt sem, hogy a vegetációs időszakban csak egyszer hasznájunk egy bizonyos atkaölőszert. Ez azzal magyarázható, hogy az atkapopulációban hamar kialakul az ellenállóképesség, ami lényegesen csökkenti a továbbiakban az atkaölőszerek hatékonyságát.

A másik nagy probléma, amire oda kell figyelni, ez a talajlakó gombák elleni védekezés. A legelterjedtebb ilyen gomba, ami óriási pusztítást végez a palántaleveléskor, de a kiültetés után is, ez a fuzáriumgomba, amely különösen a gyökérnyakat támadja meg, ami a növény pusztulásához vezet. Ilyenkor már nem célszerű használni biotrágyákat, csak gombaölő vegyszerek kombinációjával tudunk ellene védekezni, pl: Previkur 0,1 %-os + Merphan vagy Ditán 0,2 %-os + Topszin–Metil 0,1 %-os oldatával. Kiültetés után rögtön csepegtető rendszerbe tesszük és úgy locsoljuk a növényeket. Két hét múlva a beavatkozást megismételjük.

Amennyiben kérdéseik vannak, szívesen válaszolok Önöknek. Hívjanak a 0503723469 vagy a 0975166318-as telefonszámon.

Novák András,
a Terra Dei Szaktanácsadója

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!


Hirdetés