Ukrajnában egy 15 éves fiú ellen emeltek vádat, aki a vád szerint halálra vert egy hajléktalan nőt.
Február 19-én, körülbelül 11 óra 30 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Lembergben egy elhagyott épületben egy hajléktalan asszony holttestére bukkantak.
A helyszínen a Lembergi Kerületi Rendőrség bűnügyi osztályának munkatársai, igazságügyi orvosszakértők dolgoztak.
A rendőrség azonosította az elhunytat egy 44 éves lembergi illetőségű nő személyében. Az áldozatnak nem volt állandó lakhelye, és ebben az elhagyott épületben lakott.
Megállapítást nyert, hogy az áldozat a fejre mért ütések következtében vesztette életét.
A nyomozás hamarosan kiderítette, hogy
feltehetően egy 15 éves helyi lakos érintett a bűncselekmény elkövetésében.
Az előzetes vizsgálat során a nyomozók megállapították, hogy a támadó február 14-re virradóan az elhagyatott épületben tartózkodott. Először kézzel és lábbal ütlegelte az áldozat egész testét, majd egy fadarabbal tovább ütlegelte az áldozat a testét és a fejét. A hajléktalan nő sajnos belehalt a kapott sérülésekbe.
A kamasz fiú ellen Ukrajna Büntetőtörvénykönyvének 121. cikkelye (halálhoz vezető szándékos súlyos testi sértés okozása) értelmében büntetőeljárást indítottak. A cikkely hét évtől tíz évig terjedő szabadságvesztést ír elő.
Az ügyben továbbra is folyik a nyomozás – olvashatjuk a Lemberg Megyei Rendőrség Facebook-oldalán.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Júniustól indul az ukrán hadsereg reformja: nőnek a fizetések, a gyalogság akár 400 ezer hrivnyát is kaphat, és megkezdődhet a leszerelés.
Ternopil egy része áram nélkül maradt.
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.