A háztáji tehéntartás problémái - Ritka látványosság lesz vidékünkön a falusi csorda?

Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Kárpátalján mintha megállt volna a falusi csordák létszámának csökkenése. A beregszászi piac tejcsarnokában badalói, nagybégányi, halábori, gecsei asszonyokkal beszélgetve kitűnt, hogy gyakorlatilag egyik helyen sem csökkent a tavalyihoz képest a tehénállomány. Ők lennének a ritka kivételek? Persze azt is tudjuk, hogy az ezekben a községekben élők régóta a város tejtermékekkel való ellátására, tehát kifejezetten árutermelésre szakosodtak.

A háború miatti elvándorlás miként érintette ezt az ágazatot? – Először ezt a kérdést tettem fel Molnár Ildikónak, a Pro Agricultura Carpatika falugazdászának.

A tehéntartás egyre gyorsuló hanyatlását a háború kitörése lelassította sok faluban, főként a városok peremén, ahol van lehetőség a nagyobb mennyiségű tejtermék zökkenőmentes eladására. A félreeső kisebb falvak esetében is igaz ez, mert a nagy bizonytalanságban és a stabil megélhetés reményében sokan nem adták el teheneiket, mert az a kis pénz is jól jön. Ott akadnak súlyos problémák, ahol a falusi csordák teljesen megszűntek. Ennek több oka van. Egyrészt nincs megfelelő számú jószágállomány, nincs csordás, vagy ami a legnagyobb gond, már nincs legelő, mert azt is szétosztották, felszántották. Egyébként a legelők felszámolása és területének csökkentése indokolt, mert a jószágállomány évről évre csökken, de bizony arra nem gondolunk, hogy ez is hozzájárul a teljes ágazat elvesztéséhez. Vannak még olyan falvak, melyek szépszámú csordákkal rendelkeznek, de itt is látható, hogy míg az idősek (nagyszülők) bírnak és élnek, addig a tehén marad, de ha már nem lesznek, akkor a fiatalok nem igazán fognak jószágot tartani, s bizton mondhatom, ez igaz minden falura. 

A tejcsarnokban nemrég lezajlott beszélgetésből az is kitűnt, hogy folyamatosan nő az egy kézen lévő állatállomány nagysága. Ezekben a falvakban nem ritka már a tíz darabból álló tehénállomány egy portán. De az átlag mégiscsak 4-5 tehén. Másutt mi a helyzet?

Vannak még elszánt és bizakodó gazdálkodók, akik nem csak a tehéntartásból tudnak boldogulni, s bíznak benne, hogy ha kitartanak, a tejtermékek ára fel fog menni és bőven jövedelmező lesz a vállalkozás. Nemcsak Beregszász környékén, de más falvakban is akad egy-egy olyan gazda, aki négynél több fejőstehenet tart. Ez szerintem csúnyán mondva: hiú ábránd. Mert egy nagyobb volumenű vállalkozás, mely sok száz, esetleg ezer fejőstehenet tart, az még, ha a mostaninak a töredékéért is árulja termékeit, akkor is több jövedelemre tesz szert, mint az egyszerű gazdák. Emellett a kis gazdálkodók nem tudnak a nagybani piacon labdába rúgni. A kis helyi piacokon eladott mennyiség pedig önmagában nem képes fedezni a gazdaság költségeit. A vásárlók jelentős része pedig vidékünkön, mint minden termék esetében, az olcsóbbat fogja választani, mely sok esetben az ipari tej vagy tejtermék. Sajnos a vevők csak igen kis százaléka választja a házi jellegű tejtermékeket. S még egy megfigyelés: a fiatalság alig iszik házi tejet, csak az idősek körében megszokott ez.

Egyértelműen a tehénállomány bővítése lenne a jövő útja? Itt és most mennyi tehénből állna az optimális üzemméret egy családi gazdaság számára? Lehetne az a mérvadó, hogy a szovjet időkben egy-egy fejőnő 22-25 tehenet fejt, illetve gondozott?

A tehénállomány bővítése mindenképpen ajánlott, de a darabszámot sok minden befolyásolja. Pontosan azért nincsenek nálunk nagy számban 20-30 darab fejőstehenet tartó gazdák, mert ez már komoly felszereltséget igényel – fejőgépek, hűtők, szeparátorok stb. –, melyek hatalmas pénzekbe kerülnek. A tej és tejtermékek előállításának fontos szabályai és technológiai sorrendje van, melyet már nagyobb gazdaságban nem lehet házilag megoldani vagy kivitelezni. Az optimális tejtermelő gazdaság, amiből meg tudna élni egy 4 tagú család, az 18-20 db. fejőstehén. Melyekhez egy komplett gépparknak és megfelelő legelőnek – 30-40 hektár – és művelhető szántóföldnek (20-40 ha) mindenképpen társulnia kell. A kézi fejés szóba sem jöhet, egyrészt a munkaerőhiány miatt, az élő munkaerőre máshol van szükség. Egy mini fejőgép már 4 tehén esetében is leterhelt. A járható út mindenképpen a gépi fejés, s a minél magasabb fokú gépesítés. A kiegészítő munkák elvégzésére 2-3 ember elegendő lehet egy optimális gazdaságban.

Mit gondol, a továbblépéshez milyen más beruházásra lenne szükség?

Mindenképpen a gépesítést kellene az elsődleges célként megjelölni. Pontosan azért, mert a gazda öregszik, s pont a lehető legrosszabb dolgot teszik a legtöbb esetben: a jószágállományt csökkentik, mert úgymond „nem bírják”. De ezzel a bevétel is párhuzamosan csökken, mely idővel olyan szint alá megy, mely összeomlaszthatja a gazdaságot. Például hűtőgépek, szeparátorok, nagyobb teljesítményű fejőgépek beszerzése, fenntartása csak egy bizonyos nagyságú folyamatos jövedelemforrás mellett lehetséges. 
Mindemellett az ólak, istállók modernizálása is rendkívül fontos lenne, mely megkönnyíteni a termelő mindennapjait, illetve ezáltal számos állategészségügyi problémát lehetne elkerülni.

Egy liter tej ára 30 hrivnya, a tejföl literjéért jelenleg 160 hrivnyát kérnek, egy csupor túró 50 hrivnya. Ezek az árak mennyire teszik nyereségessé a családi gazdaságokat?

Semmiképpen sem megfelelőek az árak, ha a gazda és családja munkáját is beleszámítjuk, akkor az árak közel duplájára kellene, hogy emelkedjenek. De nem fognak, mert az ipari termékek árai a házi tejtermékek áraihoz képest valamivel alacsonyabbak. Jellemzően a vevő a minőséget fizeti meg, de a termelő munkáját nem.

Úgy tudom, legelő, kaszáló van mindenütt bőven. Gondozásuk, karbantartásuk mennyire megoldott? A legelőbőség nem jelent-e vonzó perspektívát?

A falusi legelők a kistérségek megalakulását követően jelentősen „optimalizálva” lettek, s a jelenlegi jószágállományhoz lettek igazítva, azaz, jócskán le lettek faragva, mert úgymond „többre nincs szükség”. Kaszálók viszont akadnak bőven, de az ott megtermelt fű gyenge minőségű az évről évre jelentkező aszályok miatt. A legelők karbantartása elfelejtődött, sőt mára már alig fordítanak rá figyelmet.

A tejcsarnokban főként a középnemzedék tagjaival találkoztam. Mennyire vonzó ez a pálya a fiatalok számára? Illetve mit kellene tenni, hogy az legyen?

A fiatal nemzedékek között nem népszerű szakma a tehéntartás, soha nem is volt az, mindig is a középnemzedék és a nagyszülők voltak a fő gazdálkodók, és majd később, ahogy beleöregedtek a fiatalok, átvették a munkát. Mára ez sem olyan biztos. A mezőgazdaságban a legkevésbé jövedelmező szakma a tehéntartás, hosszú, nehéz, rizikós, állandó lekötöttséget igényel, s nem utolsó sorban „büdös”. Az ágazat olyan technológiai lemaradásban van, amit már a kistermelők nem tudnak behozni, s a hagyományos tehéntartás lassan elfelejtődik, megszűnik vidékünkön. Ha végignézünk a nagyobb falvakon, látható a jövőkép: egy nemzedék múlva már nem lesznek csordahajtások, vagy kisebb tehéntartó telepek, mert nem lesz, aki ezzel foglalkozzon. A megoldás a jobb jövedelmezőség lenne, melyben a fiatalok is meglátnák a fantáziát és a lehetőségeket, de ehhez sok-sok forrás, pénz, erő és kitartás kell.

Köszönöm a széleskörű tájékoztatást.

Kovács Elemér