Van, aki már huszonévesen elkezd aggódni a ráncai miatt, és kilószámra keni magára a különböző krémeket, van, aki csak később esik pánikba, és kísérletezik számos termékkel, valamint kozmetikai kezeléssel. De egy dolog közös: manapság már a legtöbb nő és férfi is energiát fektet abba, hogy a bőre lehetőleg ne tükrözze az idő múlását. De vajon melyik jó tanácsnak higgyünk, és melyiknek ne?
A bőr öregedése – sajnos – egy természetes folyamat, amely ellen hatékonyan küzdeni lehet ugyan, megállítani azonban nem igazán tudjuk. Az első jeleket viszonylag korán, akár huszonévesen is felfedezhetjük az arcunkon, hiszen ebben a korban már lassulnak a bőrben zajló élettani folyamatok, és kezd megváltozni a szerkezete is. Megjelennek az első szarkalábak és barázdák, amelyek idővel mélyebb ráncokká válnak - írja a Házipatika.com.
A háttérben az áll, hogy azoknak az anyagoknak a mennyisége, amelyek simává és feszessé teszik a testünk felszínét borító szöveteket, csökkenni kezd. A kollagén- és elasztinszint például évente 1 százalékkal lesz alacsonyabb, de a sejteket kötőanyagként körülvevő hiarulonsav termelődése is visszaesik, ezáltal a bőrünk elveszti a teltségét és a feszességét. Először csak a szem alatti nevetőráncok, vagy a homlokon, valamint az orr és a száj mellett található mimikai ráncok mélyülnek el, később azonban az arcbőrünk szinte mindenhol elveszti a rugalmasságát. Mindenesetre megelőzéssel és gondos bőrápolással sokat tehetünk azért, hogy időben kitoljuk a mély ráncok megjelenését, és mérsékeljük a mennyiségüket. Ehhez azonban néhány tévhittel érdemes leszámolni.
Tévhit: A ráncokkal elég akkor foglalkozni, ha már megjelentek az arcunkon
Sajnos a megfelelő bőrápolási rutin kialakítását, és ezzel együtt a ráncképződés megelőzését nem lehet elég korán kezdeni. Már fiatalon tudnunk kell, milyen bőrtípusba tartozunk, ki kell kísérletezni, milyen termékekkel tudjuk hatékonyan tisztítani és táplálni a bőrünket ahhoz, hogy a jó kondícióját minél hosszabb ideig megőrizzük. A szakemberek azt ajánlják, hogy a tizenévesek is használjanak olyan krémeket, amelyek segítenek védekezni a nap káros sugaraival szemben, de az sem túlzás, hogy nappali és éjszakai arcápolókat is bevessenek a majdani ráncok elleni küzdelemben.
Tévhit: Elég a bőrünket kívülről ápolni
Óriási tévedés, hogy ha mindennap jó alaposan bekrémezzük a bőrünket, már mindent megtettünk, amit csak lehetett. Hiszen az életmódunkkal, és a helytelen táplálkozással is rengeteg ráncot előidézhetünk! Az úgynevezett oxidatív stressz, amely tulajdonképpen a szervezetünkben lévő szabad gyökök hatására bekövetkező sejtromboló folyamatot jelenti, ugyanis erőteljesen károsítja a bőrünket, ez pedig nemcsak korai öregedéshez, hanem súlyos betegségekhez, például bőrrákhoz is vezethet.
A nikotin és a kátrány az egyik legismertebb előidézője ennek a folyamatnak, ezért ha szeretnénk megőrizni fiatalos megjelenésünket, azonnal le kell tenni a cigarettát, de legjobb, ha rá sem szokunk a dohányzásra. Az oxidatív stressz ellen antioxidánsok segítségével vehetjük fel leghatékonyabban a küzdelmet, hiszen ezek képesek semlegesíteni a szabad gyököket. Antioxidánsokat pedig a friss gyümölcsök és zöldségek tartalmaznak nagy mennyiségben, ezért a bőrünk érdekében is érdemes egészségesen étkeznünk. Emellett ne felejtsük el, hogy nemcsak kívülről, hanem belülről is hidratálni kell magunkat. A bőrünk számára is úgy tudjuk biztosítani a megfelelő nedvességtartalmat, ha elég folyadékot iszunk.
Tévhit: A genetika mindent visz
Persze, számít, hogy mit örököltünk a családtagjainktól, de csak korlátozott mértékben. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a ráncok egyik legfontosabb előidézője a napfény. Szakemberek megállapították ugyanis, hogy a bőr idő előtti öregedéséért 80 százalékban az UV-sugarak károsító hatása a felelős. És itt sajnos nemcsak a nyári napfürdőzésekre kell gondolni. Az arcunkat gyakorlatilag egész évben éri a fény, azaz a káros ultraviola-sugárzásnak minden évszakban ki van szolgáltatva. Ráadásul sajnos az UVA-, és az UVB-sugarak is rendkívül pusztító hatásúak. Az UVA-sugarak felhőkön és az üvegfelületeken, azaz az ablakokon is áthatolnak, a bőr sejtjeit a kollagén fokozott lebontására serkentik, de a korai bőröregedés mellett akár melanómát is okozhatnak. Az UVB-sugaraknak ugyan szép barnaságot köszönhetünk, közben azonban károsítják a sejtek DNS-ét is. A fényvédelem tehát nemcsak a ráncosodás miatt fontos, hanem azért is, hogy a bőrünk egészséges maradhasson.
Tévhit: Minél több krém, annál jobb
Bár ilyen egyszerű lenne! Hiszen akkor nem lenne más dolgunk, minthogy egész nap különböző bőrápolókkal kényeztessük magunkat. A túl sokféle krém egyidejű használata azonban kockázatokat is magában rejt, hiszen az esetleges mellékhatások összeadódhatnak, ami irritációhoz, vagy akár egyenesen különböző gyulladásokhoz is vezethet. Ráadásul a bőrünknek is szüksége van pihenésre, ehhez pedig az kell, hogy mindössze néhány, jól kiválasztott terméket kenjünk rá.
Tévhit: A rendszeres sportolástól megereszkedik a bőrünk
Sokan úgy képzelik, hogy a futás, vagy az ugrálás, tánc, aerobic is öregítheti a bőrünket, hiszen a folyamatos mozgás azt idézheti elő, hogy elveszti a rugalmasságát, és megereszkedik. Nos, ettől ne féljenek a mozogni vágyók. A kollagén- és az elasztinszint lassú csökkenése ugyanis egyáltalán nem függ össze azzal, hogy sportolás közben a bőrünk is rázkódik. Épp ellenkezőleg: a rendszeres testmozgásnak inkább fiatalító hatása van. A felgyorsult vérkeringés, valamint az izzadás ugyanis gyorsítja az egész szervezetünk, ezáltal a bőrünk méregtelenítő folyamatait is.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.