Mennyi a napi D-vitamin-szükséglet?
 / Mozaik

Köztudott, hogy a szervezet képes D-vitamint előállítani, ezért viszont nem mindig figyelünk oda a megfelelő mennyiségű bevitelre. Pedig ebben az esetben a fellépő vitaminhiány az egészség alapvető feltételének hiányát jelenti.

Hirdetés

A D-vitamin valójában nem is vitamin

Sokkal inkább egy hormonszerű előanyag, amely az aktív D-hormon termelődéséhez járul hozzá a szervezetben. Felnőttek számára 1500-2000 nemzetközi egység bevitele javasolt naponta, a téli hónapokban főként táplálékkiegészítők formájában, mivel csupán élelmiszerekből ekkora mennyiség nem fedezhető. Túlsúlyosak esetében ez az érték még magasabb is lehet, akárcsak a kor előrehaladtával, ahogy a szervezet termelőképessége csökken. A szervezetbe kerülő nehézfémek (ólom, kadmium) szintén jelentősen növelik a D-vitaminra vonatkozó szükségletünket - írja a Házipatika.com.

A csontok védelmezője

A D-vitamin (kalciferol) ultraibolya sugárzás hatására a szervezetben is képződhet - koleszterin segítségével - előanyagaiból. Ilyenkor D3-vitamin jön létre, míg D2-vitamint növények tartalmaznak, az állati eredetű élelmiszerekben pedig mindegyiket megtalálni. A legjobb forrást a halmájolajok, a máj, a tojás, a tej és tejtermékek jelentik.

A D-vitamin nélkülözhetetlen a kalcium és a foszfor felszívódásához, beépüléséhez, a csontképződés folyamatához és a csontok egészséges fejlődéséhez, gyógyulásához, a csontritkulás megelőzéséhez, miközben véd a magas vérnyomástól, a ráktól és számos autoimmun betegségtől is. Hatékony a fog- és fogágybetegségek, valamint a pikkelysömör kezelésében.

Hirdetés

Megviseli a szervezetet a hiány

A D-vitamin hiányának elsődleges jele lehet az angolkór (rachitis, mely a fiatal, gyorsan növekvő szervezet kalcium- és foszforanyagcseréjének összetett zavara), a csontok deformálódása, a gyakori csonttörés, a nehéz csontgyógyulás és a csontritkulás. Fokozza az autoimmun betegségek kialakulásának esélyét, mint amilyen a reumás ízületi gyulladás, az inzulinfüggő cukorbetegség és a sclerosis multiplex. A hiány hozzájárul a szívelégtelenség, a magas vérnyomás, az érelmeszesedés kialakulásához. Vesebetegségek, emlőrák és vastagbéldaganatok létrejöttében is nagy szerepet játszik a D-vitamin nem megfelelő mennyisége, emellett kedvezőtlenül befolyásolja a teherbeesést, policisztás ovárium szindrómához vezethet, vagy akár cukorbajhoz, máj és epeúti megbetegedésekhez.

Csecsemők esetében vigyázni kell a túladagolásra, amelynek hatására általános mérgezési tünetek léphetnek fel: rossz étvágy, hányinger, hányás, fokozott vizeletkiválasztás, gyengeség, idegesség, szomjúság, bőrviszketés. Emellett a vesék működése is károsodhat, vesekő képződhet. Felnőttek esetében a túladagolás veszélye csak az igen nagy mennyiségű, mesterséges bevitel esetén áll fenn. Mivel a D-vitamin zsírban oldódó vitamin, a felesleg elraktározódik, túladagolási tüneteket pedig csak az ajánlott mennyiség százszorosának hosszú időn át tartó szedése okoz.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.