Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) adatai szerint a cukorbetegségben szenvedő mintegy 30 millió amerikai majd 25 százaléka nincs tisztában az állapotával. A kezeletlen cukorbetegség komoly szövődményeket tud okozni, így mindenképpen forduljunk orvoshoz, ha az alábbi tüneteket tapasztaljuk magunkon.
Gyakori vizelési inger
A cukorbetegség egyik jellemző tünete a gyakori vizelési inger. Az egyes típusú cukorbetegség esetében általában ez az első tünet, de egy idő után a kettes típusúnál is megjelenik. A jelenség oka, hogy a szervezetben felhalmozódott fölös cukormennyiségtől a test a vizeletkiválasztás segítségével szabadul meg - írja a Házipatika.com.
Folyamatos szomjúságérzet
A cukorbetegség másik jellemző tünete az állandó szomjúságérzet is. Ha valaki nincs tisztában azzal, hogy valójában a cukorbetegség tünete jelentkezik nála, könnyen veszélybe sodorhatja egészségét. Ha ugyanis az érintett nem tudja, hogy diabéteszes, akkor megeshet, hogy egyrészt nem vesz tudomást a szomjúságáról, próbálja azt elnyomni így könnyen ki is száradhat, vagy ha oltja is a szomját, azt különböző cukrozott italokkal teszi - ez utóbbi pedig továbbivércukorszintnövekedést eredményez.
Rossz lehellet
A cukorbetegséghez köthető dehidratáció gyakran okoz kellemetlen lehelletet, mivel a szájszárazság miatt nincs elég nyála az érintetteknek ahhoz, hogy a baktréiumokat kimossa. Ha pedig valakinek elhanyagolt, vagy fel nem ismert cukorbetegsége van, akkor jelentkezik a jól ismert acetonos-gyümölcsillatú lehelet. Ilyen esetben fontos, hogy az érinttet azonnal orvoshoz forduljon.
Romló látás
A homályos látás egy gyakori és gyakran figyelmen kívül hagyott tünete a cukorbetegségnek. A magas vércukorszint hatásáraa szemlencse víztartalma csökkenhet, ami befolyásolja a látást. A tünet mindkét típusú diabétesz esetében előfordulhat.
Zsibbadás a végtagokban
A neuropátia a kettes típusú curkobetegek több mint felénél jelentkezik, a jelenség zsibbadást okoz az alsó és a felső végtagokban. Kialakulásának oka, hogy a diabétesz csökkenti a végtagok véráramlását, idővel pedig károsítja az ereket és az idegeket is.
Nehezen gyógyuló sebek
A magas vércukorszint egyrészt megfelelő környezetet biztosít a baktériumok szaporodásához, másrészt a túl magas glükózszint gátolja a fehérvérsejtek megfelelő mőködését, ezzel is lassítva a normális gyógyulási folyamatot.
Megmagyarázhatatlan fogyás
Az egyes típusú cukorbetegség kialakulásánál gyakori, hogy az érintett jó étvágy mellett is fogyni kezd. Ez hirtelen több kilogrammnyi súlyvesztést is jelenthet. A jelenség oka, hogy a beteg szervezete inzulin hiányában nem tudja hasznosítani a cukrot. Miközben a sejtek éheznek, a cukor a vizelettel és vízzel együtt ürül a testből.
Állandó fáradtság
Mivel a sejtek nem tudják tárolni a glükózt, a szervezet nem rendelkezik a megfelelő energiával, emiatt folytonos fáradtság érzés alakul ki.
Visszatérő hüvelyfertőzések
A cukorbetegség minden gombás betegségre hajlamosít. Ennek oka, hogy miközben a szövetek cukortartalma a kezeletlen vagy rosszul kezelt betegségben megnő, vagyis kiváló táptalajul szolgál a baktériumoknak, gombáknak, az immunrendszeri falósejtek funkciója károsodik, így nem tudják a szervezet védelmét megfelelően ellátni.
Foltos bőr
A bőr sötétedése a nyaknál és a hónaljnál egy meglepő, de igen gyakori jele az inzulirezisztenciának, a cukorbetegség előfutárának. Ez a tünet egyébként gyakran fordul elő a PCOS-ben szenvedő nőknék is, akik fokozottan ki vannak téve az inzulinproblémáknak.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.