Oroszország az éjjel 136 drónnal támadta Ukrajnát, a légvédelem ebből 127-et semlegesített.
Oroszország a nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény (CWC) megsértésével szerezte be és alkalmazta ezt a mérget.
Oroszország több mint 10 ezer vegyi fegyveres támadást hajtott végre az ukrán erők ellen a teljes körű invázió kezdete óta.
A külügyminiszterek négy szankciós rendszer keretében hagyják jóvá az Oroszországgal szembeni korlátozó intézkedéseket: az ukrajnai háború, az emberi jogok megsértése, a hibrid hadviselés és a vegyi fegyverek használata miatt.
A spanyol rendőrség lefoglalt 13 tonnányi, Oroszország fele tartó tiltott vegyi anyagot (köztük olyanokat is, amelyek vegyi fegyverek gyártásához is használhatóak).
Újabb szankciókat jelentett be kedden a brit kormány Oroszország ellen azzal az indokkal, hogy az orosz hadsereg vegyi fegyvernek minősülő harceszközöket vetett be az ukrajnai hadszíntéren.
Moszkva első ízben nem fog képviselettel rendelkezni a testületben.
A szakértők ellenőrzött robbantásokkal távolítják el a vízalatti lőszereket, ami aggodalmat kelt a környezetre való hatásuk miatt.
A vegyi fegyverek használatának újbóli megjelenése jelenti az egyik legsúlyosabb fenyegetést a nemzetközi békére és biztonságra
Japán védőmaszkokat, drónokat és vegyi fegyverek elleni öltözékeket küld Ukrajnának
Továbbra is nagy a kockázata annak, hogy az orosz erők vegyi fegyvert vetnek be Ukrajnában – figyelmeztetett szerdán Hanna Maljar