A háború már megmutatta, hogy Ukrajna képes megvédeni területét - emelte ki a lengyel kormányfő.
Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, hogy a hadsereg megkezdte a száloptikás drónok bevetését.
A jelentkezők 16 százaléka választotta a pilóta nélküli repülőeszközökhöz (BPLA) kapcsolódó beosztásokat.
Jelenleg Ukrajna és csapatai nagyon erős védelmi pozíciókban vannak, és még javítani is tudják a pozícióikat.
Az ukrán védelmi minisztérium 2025-ben 15 ezer szárazföldi drónt vetne be az oroszok ellen a front legveszélyesebb szakaszain, hogy megóvja a saját katonái életét.
A háborúban elhunyt kárpátaljai katona temetése április 5-én lesz Munkácson.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter szerint Oroszország tervezi Európa többi részének megtámadását, és sürgeti a fokozott nemzetközi nyomást Moszkvára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellátogatott a csernyihivi Jahidnébe, ahol az orosz erők korábban több mint 350 lakost, köztük 80 gyermeket zártak be egy iskola pincéjébe.
Az ukrán katonai parancsnokság közölte, hogy a csapatok az orosz határ mentén védelmi állásokba vonultak vissza.
Az orosz erők folytatják támadásukat a Kurszki területen, kiszorítva az ukrán csapatokat Szudzsa városból.
Ezt az oroszok politikai céloktól vezérelve terjesztik, valamint azért, hogy ily módon gyakoroljanak nyomást Ukrajnára és partnereire
A tűzszünet betartásának céljából európai csapatok esetleges ukrajnai bevetését illetően a francia miniszter jelezte, hogy a tárgyalások "még nem tartanak ebben a szakaszban".
Ugyanakkor biztosította, hogy az ukrán katonákat nem fenyegeti a bekerítés veszélye a Kurszki területen.
Hozzátette, hogy a Starlink nélkül az ukrán kommunikációs vonalak összeomlanak, mivel az oroszok minden más kommunikációt zavarhatnak.
A vezeték korábban Nyugat-Szibériából Szudzsán keresztül szállította a gázt Ukrajnába, de év elején Ukrajna megszüntette a területén keresztül menő gáztranzitot.
Beregszász mellett élt Géza, az a kárpátaljai magyar férfi, aki az orosz–ukrán háború első napján csatlakozott az Ukrán Fegyveres Erőkhöz.
Az ukrán hadsereg az amerikai katonai támogatás felfüggesztése esetén is képes helytállni a harctéren az orosz csapatok elleni küzdelemben – jelentette ki Denisz Smihal ukrán kormányfő,
A "teljes körű invázió" 2022. februári kezdete óta Ukrajna 61 fogolycserét hajtott végre és 4131 állampolgárát hozta haza.
A JATEC az Ukrajna és a NATO közötti védelmi együttműködés kulcsfontosságú elemévé válik.
Az államfő szavai szerint amíg Ukrajna nincs a NATO-ban, addig Európával közösen biztonsági rendszert kell kialakítania.
Az elnök elmondása szerint az agresszor lényegesen több katonát mozgósít, de többet is veszít.
Smihal kiemelte: szerinte az ukrán haderő valós alternatívája lehet az amerikai haderőnek, mint az európai biztonság elsődleges garantőre.
A Kontrakt 18-24 keretében a 18 és 24 év közötti fiatalok csatlakozhatnak az Ukrán Fegyveres Erőkhöz.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 30 éves magyar férfival szemben, aki Ukrajnában zsoldosnak állt, majd hazatérése után meg akarta ölni a testvérét.
Ez pedig hatással van a front más szektoraira is - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Az ukrán erők csapást mértek a Lukoil orosz olajtársaságnak az oroszországi volgográdi területen lévő olajfinomítójára péntekre virradó éjjel.
Mark Rutte NATO-főtitkár a beszédében méltatta Ukrajna erőfeszítéseit a nemzeti ellenállás rendszerének kiépítésére.
Hivatalos bírósági adatok szerint 2022–2023-ban 5835 ukrán katona ült 10-15 napot fogdában alkohol- vagy kábítószer-fogyasztás miatt.
A 68. dandár erői egy hét leforgása alatt mintegy 150 "megszállót" és 280 fegyver- és felszerelési egységet semmisítettek meg.
A katonai állomány rotációra és szabadságra jogosult, de a leszerelés jelenleg nem lehetséges – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök.
Zelenszkij a személyi döntést a donyecki régióban szolgáló csapatok parancsnoki állományának megerősítésének szándékával indokolta.