Kirilo Budanov szerint Ukrajnának a külföldre távozott állampolgárok hazatérésének ösztönzése mellett külföldi szakembereket is be kell vonnia a gazdaság fejlesztéséhez.
Az ukrajnai újjáépítési konferencián száz állam- és kormányfői küldöttség, negyven nemzetközi szervezet, több mint háromezer cég képviselteti magát.
XIV. Leó pápa fogadta Volodimir Zelenszkijt a Rómában kezdődő ukrajnai újjáépítési konferencia előtt
XIV. Leó a pápai nyári rezidencián, Castel Gandolfóban fogadta szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
A Világbank frissítette globális gazdasági előrejelzését, a dokumentum tartalmazza a geopolitikai kockázatok értékelését.
A mai napig közel 400 kikötői infrastrukturális létesítmény sérült meg.
Csehország és Ausztria egyetért abban, hogy továbbra is szükség van az Oroszország által megtámadott Ukrajna támogatására - jelentette ki Jan Lipavsky cseh külügyminiszter.
Ez új fejezetet nyit a két ország közötti együttműködésben – jelentette be pénteken Julija Szviridenko gazdasági miniszter, az első miniszterelnök-helyettes.
Ez a megállapodás jelzés a kremli rezsimnek, hogy az Egyesült Államok továbbra is Ukrajna mellett áll, és kész támogatni.
Hangsúlyozta, hogy a megállapodás - amelyben nem szerepel kezdeti ukrán adósság - egy újjáépítési alap létrehozását irányozza elő, amely Ukrajnában fog befektetni.
Az amerikai képviselőház demokrata tagjai új törvényjavaslatot nyújtottak be Ukrajna támogatására.
A megállapodásokat Brüsszelben írták alá az EBB elnökével, Nadia Calvinóval folytatott megbeszélésen – jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök.
Ukrán delegáció utazik az Egyesült Államokba, amelynek célja, hogy megbeszélést folytasson Washington hivatalos képviselőivel az ukrajnai ásványkincsekről szóló új megállapodástervezetről.
Volodimir Zelenszkij elnök meg van győződve arról, hogy a legfontosabb egy olyan békeszerződés megkötése, amely egyesíti, nem pedig megosztja a nemzetet.
Petr Pavel cseh elnök az ukrajnai Odesszában tartózkodott, amikor Oroszország egy éjszakai támadás során több hullámban drónokkal bombázta a várost.
A befagyasztott orosz vagyonnak egyelőre csak a kamatait kívánja a francia kormány az ukrán védelem támogatására és az ország újjáépítésére fordítani.
A Világbank új jelentése szerint Ukrajna újjáépítéséhez 524 milliárd dollárra van szükség.
Az Európai Unió keresi a módját az orosz befagyasztott vagyon elkobzásának, többek között Ukrajna veszteségeinek kompenzálására.
Moszkva azzal a feltétellel egyezhet bele Ukrajna orosz pénzből történő újjáépítésébe, hogyha a ráfordításra szánt pénz egyötödét az orosz erők által ellenőrzött területek helyreállítására szánják.
Az ukrán nép azon jogáért folytatott küzdelmet jelenti, hogy saját sorsát alakítsa - jelentette ki Alain Berset az Európa Tanács főtitkára
Az újjáépítés finanszírozási igényei ma már valószínűleg meghaladják az 550 milliárd dollárt.
Ukrajna az EU számára kritikusnak számító 30 nyersanyagból 22-vel rendelkezik.
Az Egyesült Államok új külügyminisztere, Marco Rubio élesen bírálta az ukrajnai háborúval kapcsolatos nemzetközi megközelítést.
Az ukrán munkavállalók segítették Közép-Kelet-Európa gazdaságának fellendülését.
A program az EBRD ismertetése szerint elősegíti, hogy az OTP ukrajnai bankja kritikus fontosságú ágazatoknak nyújthasson hitelfinanszírozást.
Az elmúlt három évben Hollandia különféle módokon támogatta Ukrajnát – erkölcsileg, humanitárius és újjáépítési segélyekkel, gazdasági és katonai támogatást nyújtott.
Franciaország 5,7 millió euróval „töltötte fel” Ukrajna energetikai támogatási alapját, hogy támogassa az ukrán atomenergia-ipari projektek fejlesztését.
Az Európai Unió készen áll arra, hogy fokozza az Oroszországra gyakorolt nyomást, többek között további szankciók elfogadásával.
Az EBRD a háború kezdete óta több mint 5,4 milliárd euró finanszírozást nyújtott Ukrajnának.
„Ha most és a következő években Ukrajnában fektetnek be, akkor egy jövőbeli EU-tagországba fektetnek be” – fogalmazott a kancellár.
Ukrajna ebben reménykedik.
Nem szabad szünetet tartani az európai béke biztosításában.