A konfliktus kezdete óta az EU importált fosszilis energiahordozókra fordított kiadásai több mint 25 milliárd euróval emelkedtek.
Magyarország, Románia és Ukrajna határmenti régióinak részvételével egy olyan program megvalósulása indult el az Európai Unió támogatásával, mely elsősorban a nyelvi akadálymentesítést célozta meg.
2025 őszéig tart az átvilágítási folyamat, amelynek során az ukrán jogszabályok az uniós jogszabályoknak való megfelelését vizsgálják.
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő hivatalában fogadta pénteken Michal Simeckát, a legnagyobb szlovák ellenzéki párt, a Progresszív Szlovákia (PS) vezetőjét és küldöttségét.
Különös tekintettel az EU- és NATO-csatlakozásra, és a befagyasztott orosz eszközökkel kapcsolatban is gyors döntésekre van szükség – jelentette ki Volodimir Zelenszkij.
Volodimir Zelenszkij elnök kommentálta Karol Nawrocki lengyel elnökjelölt szavait, miszerint nem látja Ukrajnát sem a NATO-ban, sem az Európai Unióban.
Ukrajna kizárólag a kisebbségi jogok rendezése esetén léphet előre az európai uniós csatlakozási folyamatban – írja sajtóközleményében Ferenc Viktória EP-képviselő.
Ukrajna elnöke hét kulcsfontosságú feladatot jelölt ki a külügy számára.
Tovább csökkent az ukránok optimizmusa azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz Ukrajna 10 év múlva.
Az elmúlt három évben Hollandia különféle módokon támogatta Ukrajnát – erkölcsileg, humanitárius és újjáépítési segélyekkel, gazdasági és katonai támogatást nyújtott.
Az elnök véleménye szerint Európa és Amerika képes véget vetni a háborúnak, és elérni az igazságos és megbízható békét.
Eljött az ideje, hogy törvényes keretek között teljes mértékben helyreállítsák a kárpátaljai magyarok és más kisebbségek kisebbségi jogait.
A Tanács megállapította, hogy Ukrajna teljesítette a pénzeszközök folyósításához szükséges feltételeket és reformokat.
Ukrajna hozzájárulása tagállammá válása esetén mindegyik területen valóban nagyon pozitív lesz az EU versenyképessége szempontjából –közölte António Costa.
Mint elmondta: a NATO-meghívásnak Ukrajna egész területére kell vonatkoznia.
A háború befejezését célzó minden megoldáshoz Kijev jóváhagyása szükséges – jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter.
Az ország továbbra is figyelemre méltó ellenálló képességről és az alapvető reformok iránti erős elkötelezettségről tett tanúbizonyságot, a folyamatos háború ellenére.
A kormány elfogadta az Európai Foglalkoztatási Szolgálatok Hálózatához (EURES) való csatlakozásról szóló cselekvési tervet.
Lengyelország 25 millió eurós támogatást fizet az Ukrajna újjáépítését célzó európai alapba, amely jelentős lépést jelent a háború sújtotta ország gazdasági helyreállítása érdekében.
Korábban az IMF az alapforgatókönyvében 2024 végére várta a háború befejezését.
A Razumkov Központ közvélemény-kutatása szerint az ukrán lakosság 88 százaléka támogatja az ország EU-csatlakozását, és 86 százalékuk Ukrajna NATO-tagsága mellett áll.
Fico szavai szerint Szlovákia száz százalékban támogatja Ukrajna EU-csatlakozását, de „hűvös” a hozzáállása az ország NATO-tagságához.
Budapesten Szijjártó Péterrel folytat kétoldalú tárgyalásokat.
Megjegyezte, hogy Ukrajna meghívása a NATO-ba az év végéig irreális, de hosszú távon reálisnak tartja Ukrajna NATO-ba való meghívását.
Szeptember végén Husumban, a németországi északfríz városban rendezték meg a FUEN (Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója) idei konferenciáját.
Kijevnek is érdekében áll a lengyel-ukrán megegyezés a két ország között fennálló vitás, a történelmet is érintő kérdésekben – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök.
„Hiszünk abban, hogy ha ezek a döntések megszületnek, a terv működni fog” – szögezte le Zelenszkij.
Ukrajnának további folyamatos támogatásra van szüksége önvédelmi háborúja sikere érdekében, valamint segíteni kell az országot az uniós tagság felé vezető útján.
Az ukrán parlament megszavazta a Római Statútum ratifikálásáról szóló törvényt, megnyitva ezzel az utat ahhoz, hogy ország csatlakozzon a Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC).
Magyarország akciótervet adott át Ukrajnának, amelyben a határon átnyúló gazdasági együttműködés fejlesztésére, különleges gazdasági zónák létrehozására tettek javaslatot.
Az ukránok kétharmada (64 %) egyformán fontosnak tartja az ország számára az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozást.