Ukrajna az elektronikus személyi igazolványokat egyenlővé teszi a papíralapú okmánnyal
Az elektronikus útlevelek segítségével utazhatunk Ukrajnán belüli járatokon, bankszámlákat nyithatunk és készpénzes tranzakciókat hajthatunk végre
Ukrajnában emelhetik a tartásdíj összegét
Ukrajnában a parlamenti képviselők meg akarják emelni a gyerektartási díj minimális összegét. A megfelelő törvényjavaslatot 339 honatya támogatta
Ukrajnában változnak az óvodai beiratkozás szabályai
Ukrajnában az óvodákba elsősorban a közelben élő gyerekeket fogadják be. Ugyanakkor a szülőknek nem tilos más óvodát választaniuk
Ukrajnában megjelenik a "bíróság a mobilban"
Zelenszkij az Ukrajna 30 fórumon elmondta, hogy a hatóságok számára kihívást jelent a visszaélések kiküszöbölése és a bírák átláthatóságának biztosítása
Ukrajnában engedélyezhetik a kettős állampolgárságot
Ukrajnában a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) Volodimir Zelenszkij elnökkel tárgyalta az országban a kettős állampolgárság legalizálásának kérdését
Nyáron 150 000 embernek kell vizsgáznia ukrán nyelvből
Ebben az évben 100-150 ezer ukrán polgárnak kell megerősítenie az állami nyelv tudásának szintjét. Ehhez külön vizsga biztosított
Ezentúl kötelező a gyerekülés használata Ukrajnában
Ukrajnában a Miniszteri Kabinet a soron következő ülésen úgy döntött, hogy kötelezővé teszi a gyerekülést a gépkocsikban.
Ukrajnában megváltoztatható az apai utónév
Ukrajnában a 14-16 év közötti állampolgároknak szüleik engedélyére lesz szüksége ehhez, ám 16 éves korától egyedül is megteheti ezt
DNS-adatbázist hoznak létre Ukrajnában
Ukrajnában be akarják vezetni az emberi genomikai információk állami nyilvántartását. E DNS-adatbázisba nem vezetik be az összes ukrán állampolgár adatait
Ukrajnában a baby-box helyett akár pénzt is kaphatunk
Ukrajnában a Miniszteri Kabinet bizonyos feltételek mellett engedélyezte a szülők számára, hogy a babacsomag helyett pénzt kapjanak
Miniszter: Egymillió ukrán él regisztrált lakcím nélkül
Mihajlo Fedorov, a digitális átalakulások minisztere elmondta, hogy több mint egymillió ukrán lakosnak nincs hivatalosan beregisztrált lakcíme
Sztepanov: az orvosok minimális bére 23 ezer hrivnya kell hogy legyen
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter elmondta, hogy az orvosi dolgozók külföldre távozását tartja az egyik legnagyobb veszélynek
Szabadon lenghet a szivárványos zászló az amerikai külképviseleteken
Újra lenghet a szivárványszínű zászló az amerikai külképviseleteken szerte a világban. Az új kormány ezt érezte az egyik legsürgetőbb feladatának
Máris megvan Biden első kudarca
Nem született megegyezés Joe Biden amerikai elnök koronavírus miatti gazdasági mentőcsomagjáról az elnök és kilenc szenátor közötti megbeszélésen
2030-ra Lengyelországhoz hasonló fizetéseket ígérnek Ukrajnában
Az ukrán miniszterelnök szerint 2020 decemberében Ukrajnában a polgárok reálbére 10%-kal nőtt. Denisz Smihal a kormány kiemelt feladatáról beszélt
Történelmi hős szobrát vitette ki az Ovális Irodából Biden
oe Biden azonnal átrendezte az elődje, Donald Trump által kialakított berendezést. Több történelmi hőstől is megszabadult a demokrata politikus
Büntetnék a klíma tulajdonosokat Ukrajnában
Ukrajnában beregisztrálták azt a törvényjavaslatot, melynek értelmében pénzbírsággal sújtanák a helytelenül telepített légkondicionálók tulajdonosait
Felülbírálhatják a felsőbb osztályos tanulók oktatását tiltó törvényt Ukrajnában
A törvénynek megfelelően 2021. szeptember 1-jétől sokszorosan csökken azon iskolák száma Ukrajnában, amelyekben lesznek 10. és 11. osztályok
Ukrajnában emelik a hivatalnokok fizetését
Ukrajnában január 1-jétől a fizetések 20%-kal, december 1-jétől pedig további 8,3%-kal emelkednek. A fizetések az ukrajnai minimálbér-emelés miatt nőnek
Ukrajnába visszatér a vörös diploma
Az Oktatási és Tudományos Minisztérium arról számolt be, hogy a felsőoktatási intézmények továbbra is kiadhatják úgynevezett kitüntetéses vörös diplomákat
Nyemcsinov: Ukrajnában a minimálbér magasabb, mint Oroszországban és Fehéroroszországban
A minimálbér legnagyobb emelkedését Ukrajnában regisztrálták, ez most az első helyet jelenti a világ 56 országa között – jelezte Oleh Nyemcsinov
Magyarország Beregszászi Konzulátusának tájékoztatása az árufuvarozásról
Magyarország Beregszászi Konzulátusa tájékoztatja a fuvarozókat, hogy 2020. november 7-től életbe lépett az Ukrán Vámkódex módosítása
Apa és anya helyett egyes és kettes szülő lesz Olaszországban
Az anya és apa neve helyett a személyi igazolványokba visszahelyezik az egyes és kettes szülő megnevezést, amelyet Matteo Salvini törölt el 2019-ben
Ukrajnában bevezetik az elektronikus orvosi fejlapot
Ukrajnában a kormány bevezeti az elektronikus orvosi fejlapot. Ennek értelmében online köthetők majd meg a házi orvossal a nyilatkozatok
Gépjárműadó: mi változik jövőre Magyarországon?
A gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatokat jövőre Magyarországon a NAV veszi át. Az első részletet elég április 15-éig befizetni
Smihal: az orvosok fizetése 30%-kal nő jövőre
Smihal szerint 2021-ben az orvosok fizetése 30%-kal, azaz csaknem egyharmaddal emelkedik, van remény, hogy a kormány továbbra is teljesíti ígéretét
Január 1-jétől drágul a cigaretta Ukrajnában
Ukrajnában a Legfelsőbb Tanács 2021-ben hirtelen megemeli a cigaretta jövedéki kulcsát, az elektromos dohánytermékek (ELT) ára meghaladja a cigaretták árát
Ukrajnában a köztisztviselők legfeljebb 70 éves korig dolgozhattak
Ukrajnában a köztisztviselő beleegyezésével a 65. életév betöltése után továbbra is szolgálatban maradhat, legfeljebb 70 éves korig maradhat munkában
Ukrajnában már az útlevélosztályon is ki lehet cserélni a vezetői jogosítványt
Ukrajnában ezentúl a járművezetők már 30 perc alatt is kicserélhetik régi vezetői engedélyüket egy újra, az útlevélosztályon cserélhetik ki a vezetői engedélyeket
Ismét megvédte a luxusnyugdíjakat a román alkotmánybíróság
Az alkotmánybíróság négy halasztás után kedden döntött az ombudsman és a legfelsőbb bíróság által június közepén beterjesztett óvásról