Középpontban a házasság és a megújulás

Azon házaspárok gyültek össze, akik családtípusú gyermekotthonokat vezetnek.

Házasság hete / Sámuel Alapítvány
Házaspárok hétvégéje a Vadvölgy panzióban

Családon belül sok minden fontos lehet, de legfontosabb az, hogy az a szövetség, amit az Isten jelenlétében megkötöttünk, még mindig az-e, aminek jó esetben indult.

Házaspárok / KMNE
Sipos Géza alapítványi elnök köszöntötte a megjelenteket, majd Taracközi Ferenc, a beregszászi református gyülekezet vezető lelkésze, a Sámuel Alapítvány egyik alapítójának áhítatával vette kezdetét az alkalom.

A Sámuel Alapítvány a Beregszászi Református Egyházközség bázisán húsz évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy reményt adjon az árva, illetve elhagyott gyermekeknek arra, hogy szerető családokban nőhessenek fel.

Anyák napja / Sámuel Alapítvány