Az orosz megszállók több lehetőséget is fontolgatnak az északról indított offenzív műveletekre.
Lengyelország harckocsikat küldött Ukrajnának – közölte hétfőn Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök
Egy Ukrajna megerősítéséről szóló biztonsági konferenciát hívott össze a washingtoni kormányzat kedden Ramsteinbe, Németország legjelentősebb amerikai katonai támaszpontjára
Ukrajnában a hadiállapot idejére törölték az ukrán munka törvénykönyve által előírt munkaszüneti napokat
Az Európa Tanács (ET) fontos szerepet tölthet be az orosz és az ukrán fél közötti béke megteremtésében, és az igazságtételben is - hangsúlyozta Németh Zsolt
Az orosz erők folytatják az ukrajnai vasúti infrastruktúra módszeres lerombolását, hétfő reggel egy óra alatt öt vasútállomást ért támadás az ország középső és nyugati részében, a csapásoknak halálos áldozatai is vannak.
Lloyd Austin, az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) vezetője meg van győződve arról, hogy Ukrajna meg tudja nyerni az Oroszország elleni háborút, ha „megfelelő felszerelést és megfelelő támogatást” kap
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyészi hivatala csatlakozik a közös uniós nyomozócsoporthoz, hogy felderítse az Ukrajnában február 24. óta tartó háborúban elkövetett nemzetközi bűncselekményeket.
Továbbra is megoszlik az európai uniós tagállamok véleménye az orosz olaj- és gázembargó kérdésében, pillanatnyilag nincs egységes uniós álláspont – jelentette ki Josep Borrell
A kormány azért hozta meg ezt a döntést, mert elmondásuk szerint a papírmunka sok időt vesz igénybe, s emiatt a humanitárius segélyt szállító járművek sokat várakoznak
Az Európai Unió arra kéri polgárait, hogy az orosz energiahordozóktól való függőség csökkentése érdekében kevesebbet használják autóikat, kapcsolják ki a légkondicionálást
Saskia Esken, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) társelnöke felszólította Gerhard Schrödert, hogy lépjen ki az SPD-ből
Az ukrán légvédelem lelőtt egy orosz Szu-34-es vadászbombázót Harkiv megyében
Az Egyesült Államok fokozatosan felújítja jelenlétét Ukrajnában, és további katonai segélyt nyújt – jelentette be Antony Blinken
Volodimir Zelenszkij kijelentette, hogy Ukrajna jövője, mindannyiunk jövője közvetlenül függ ellenállásunk erősségétől
Korábban április végéig vezettek be átmeneti könnyítést a háborús helyzetre való tekintettel, az ukrajnai áruellátás biztosítása érdekében
Az ENSZ friss számai szerint közel 5,2 millió főre tehető azok száma, akik elmenekültek Ukrajnából a február 24-ei orosz támadások óta
Nem sikerült átjutni a szlatinai határátkelőn annak a 24 éves hadköteles fiatalembernek, aki 128 ezer hrivnyát fizetett a hamis rokkantsági igazolásért
A budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton vasárnap 295 menekülőnek segítettek, az éjszakát 163 ember töltötte a létesítményben
Magyarország területére vasárnap az ukrán-magyar határszakaszon 3222 ember lépett be, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4256-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek
Ruszlan Stefancsuk szerint a képviselők keresik az egyensúlyt ebben a kérdésben
Az orosz hadsereg április 25-én reggel öt pályaudvart lőtt Ukrajna középső és nyugati részén
Több robbanás is történt Vinnica megyében. Arra kérik a lakosságot, hogy ne tegyenek közzé fotókat a robbanás helyszínéről
Lemberg megyében robbanások hallatszanak, két településen már tűz keletkezett
Az ortodox húsvét vasárnapján sem sikerült humanitárius folyosót nyitni az Azovi-tengerparti Mariupol kikötővárosból, mert az orosz erők nem szavatolták a tűzszünet bevezetését
Tűz ütött ki hétfő este egy orosz olajraktárban Brjanszk városában, nem messze az ukrán határtól
Oroszország Ukrajna elleni háborújának aktív szakasza legfeljebb három hét múlva elkezd alábbhagyni. A további fejlemények a béketárgyalásoktól függnek.
A katonai orvosok erőfeszítéseinek köszönhetően Ukrajnában a sebesült katonák több mint 80%-a gyógyulásuk után szolgálatba áll.
Az orosz erők változatlanul támadják a Mariupolban lévő Azovsztal acélipari üzem területét, ahol katonákon kívül civilek is tartózkodnak, ezért a városban kialakult válságos helyzet rendezésére Kijev külön tárgyalásokat javasol Moszkvának - közölte Mihajlo Podoljak.