Az orosz erők folytatják az ukrajnai vasúti infrastruktúra módszeres lerombolását, hétfő reggel egy óra alatt öt vasútállomást ért támadás az ország középső és nyugati részében, a csapásoknak halálos áldozatai is vannak - közölte Olekszandr Kamisin, az ukrán állami vasúttársaság igazgatótanácsának elnöke a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.
Az MTI szerint a tisztségviselő szavai szerint a támadásoknak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak, a számukat azonban még ellenőrzik. Hozzátette, hogy legalább 16 személyvonat késik az orosz csapások miatt.
Makszim Kozickij, a nyugat-ukrajnai Lviv megyei katonai adminisztráció vezetője a Telegramon arról számolt be, hogy az orosz támadások következtében robbanás történt, majd tűz ütött ki a megyeszékhelytől keletre fekvő krasznei pályaudvar vontatási alállomásán.
Szerhij Borzov, a szintén nyugat-ukrajnai Vinnicja megye katonai adminisztrációjának vezetője megerősítette, hogy a régióban két városra, Zsmerinkára és Kozjatinra mértek az oroszok rakétacsapást.
"Az ellenség a létfontosságú infrastrukturális létesítményekre próbál csapást mérni. Sajnos, vannak halottak és sebesültek"
- írta a Telegramon. Később a megyei ügyészi hivatal közölte a Facebookon, hogy a két település közelében lévő vasúti infrastruktúra elleni rakétatámadásokban öten esztették életüket és tizennyolcan sérültek meg.
A keleti országrészben lévő Harkiv megyében lévő Derhacsi melletti Bezruki faluban hárman haltak meg az orosz csapatok hétfői tűzérségi támadása következtében
- közölte a kistérség önkormányzatának vezetője.
Az Enerhoatom ukrán állami atomipari vállalat pedig az állítja, hogy az orosz erők ismételten veszélyeztették a nukleáris biztonságot: két szárnyasrakétájuk repült el a hmelnickiji atomerőmű fölött.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfői videoüzenetében kijelentette, hogy "az orosz megszállók, akik a legnagyobb ortodox ünnepen ontják az ukránok vérét, bebizonyították, hogy a humanizmus és a keresztény erkölcs nem róluk szól".
"Oroszországnak húsvéti tűzszünetet ajánlottunk fel. Az ortodox világ azonban láthatta, hogy a húsvét semmit sem jelent az orosz megszállóknak. Számukra ez csak egy pirosbetűs dátum a naptárban, amihez külön szavak, különleges viselkedés kell, de nem az, amit hitnek hívnak, és nem az, amit keresztény jóságnak neveznek. Az orosz hadsereg ezt a húsvétot nemcsak a naptárban tette pirossá, hanem vérvörösre festette. A keresztények nem tennék ezt, ha lehetőségük lenne békét teremteni. Gyertyát tartani a kezünkben a templomban még nem jelenti azt, hogy keresztények vagyunk. A húsvéti ételt minden évben megszenteltetni kevés ahhoz, hogy embernek, kereszténynek tartsuk magunkat"
- fogalmazott az államfő, kiemelve, hogy húsvét vasárnap Ukrajna egész területén légiriadók voltak.
Irina Venegyiktova ukrán főügyész az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy hivatala adatai szerint eddig 3818 civil vesztette életét és több mint négyezren sérültek meg az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborúban. Megjegyezte, hogy az ügyészség rendelkezésére álló adatok éppúgy hiányosak, mint az ENSZ statisztikájában lévők, mivel nem szerepelnek bennük azok, akik a körbezárt Mariupolban estek áldozatul, illetve Kijev megye azon helyein, ahová hivatalának munkatársai még nem tudtak eljutni.
Szerhij Hajdaj, a Donyec-medencei Luhanszk megye kormányzója ismételten felhívta a régió lakóit: mielőbb meneküljenek biztonságos ukrán területre, nehogy erőszakkal vigyék őket Oroszországba.
Ruszlan Sztefancsuk ukrán házelnök az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott interjújában kijelentette, hogy a parlamenti apparátusnak három olyan képviselőről van tudomása, akik ellen merényletet terveztek orosz szabotőrcsoportok. Neveket nem árult el, sem egyéb részleteket, de hozzátette, hogy a rendfenntartók gondoskodtak az érintett képviselők személyi védelméről.
A kijevi vezérkar legfrissebb, hétfői összesítése szerint eddig hozzávetőlegesen 21 900 orosz katona esett el, mintegy ezer került fogságba. Az ukrán erők megsemmisítettek 181 orosz repülőgépet, 154 helikoptert, nyolc hadihajót, 884 harckocsit, 2258 páncélozott harcjárművet, 411 tüzérségi és 69 légvédelmi rendszert, valamint 149 rakéta-sorozatvetőt.
Az ukrán légierő keleti parancsnoksága közölte, hogy az előzetes információk szerint Harkiv megye fölött lelőttek hétfőn egy Szu-34-es orosz vadászrepülőgépet.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.