A csapásoknak civil halálos áldozatai és sebesültjei is vannak.
Ukrajna Legfelső tanácsa megszavazta a rendeletet, melynek értelmében menesztik tisztségéből Irina Venediktova országos főügyészt
Két ember meghalt, kilenc pedig megsebesült a dél-ukrajnai Nikopol városa elleni orosz tüzérségi támadásban múlt éjszaka
Az ukrán elnöki hivatal vezetője szerint a tél előtt fontos befejezni a háborút
Mindent meg kell tennie a nemzetközi közösségnek az ukrajnai béke helyreállítása érdekében, ugyanis ez jelent egyedül megoldást a háború okozta problémákra - jelentette ki Szijjártó Péter
A svájci szövetségi kormány semlegességére hivatkozva elutasította a NATO kérését, hogy segélyt nyújtson az Ukrajnában megsebesült embereknek
Az Európai Bizottság 500 millió eurós alap létrehozását javasolta kedden, amelyet a tagországok közös védelmi beszerzéseinek és fegyverkészletük feltöltésének ösztönzésére fordítanának
Az orosz erők csapást mértek kedden a Donyeck megyei, stratégiai fontosságú Kramatorszk központjára.
Szijjártó Péter aláhúzta, minden egyes háború okozta szenvedésre, problémára egyedül a béke jelent megoldást
Ukrajna nem tudja meghatározni a Luhanszki régióban elhunyt civilek számát az ágyúzások sűrűsége miatt
Magyarország a rendelkezésére álló eszközökkel kész minden segítséget megadni Ukrajnának - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára
Volodimir Zelenszkij elnök belső határidőt tűzött ki az Európai Unióhoz való csatlakozásra, de ez titkosítva van – jelentette ki Dmitro Kuleba
Ukrajna arra készül, hogy megsemmisíti az orosz fekete-tengeri flottát, és Oroszországnak el kell hagynia Krímet, ha továbbra is országként akar létezni
Július végétől Tbiliszi megváltoztatja az ukrán menekültek támogatásának formátumát, és leállítja a lakhatási programot
Az amerikai külügyminisztérium közölte, hogy az ukrán titkosszolgálat élén lezajló személycsere ellenére továbbra is ellátja hírszerzési információkkal Ukrajnát
Az ukrán-magyar határszakaszon 5629 ember lépett be hétfőn Magyarországra
Az ukrán Elnöki Hivatal vezetője szerint az orosz csapatok támadásai az ukrán társadalom megtörésére irányulnak
Kárpátalján a bíróság bűnösnek találta azt az orosz ügynököt, aki Ukrajnában társadalmi és politikai információkat gyűjtött az FSZB számára
Az orosz erők egyre nehezebben tartják a pozícióikat, mivel az ukrán fegyveres erők célzott csapásokat mérnek rájuk
Ukrajna Legfelső Tanácsa menesztette tisztségéből Marina Lazebna szociálpolitikai minisztert
Ukrajnában Vitalij Kim jutalmat tűzött ki Mikolajivben a légicsapások koordinálásában résztvevők lebuktatásáért
Az európai uniós tagállamoknak továbbra is ki kell állniuk döntéseik mellett, és folytatniuk kell a nyomásgyakorlást az orosz gazdaságra
Románián 2,7 millió tonna ukrán gabona haladt át az elmúlt időszakban, ami a Kijev által exportált mennyiségnek a felét jelenti
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beterjesztette hétfőn a parlament elé azt a javaslatot, hogy Ivan Bakanovot menesszék az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) éléről
Az ukrán állam nemzetbiztonsági alapjait aláásó bűncselekmények ilyen tömkelege nagyon komoly kérdéseket vetnek fel az illetékes vezetők számára
Az Ukrajna elleni tömeges orosz rakétatámadásokat nemzetközi nyomással meg lehet állítani
Az orosz erők hétfőn masszív tűz alá vették a Donyeck megyei Toreck városát, az eddigi adatok alapján hat civil vesztette életét.
Még mindig bizonytalan a helyzet az Oroszországból Németországba vezető Északi Áramlat gázvezeték körül
A svéd H&M csoport, a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi lánca megkezdi oroszországi üzleti tevékenységének felszámolását
A használt páncélosokat kiképzésre használják a Washingtonnal kötött megegyezés keretében beszerzendő, 250 M1A2 Abrams SEPv3 szállítása előtt
Az Oroszország elleni szankciók mellett állt ki Josep Borrell az EU kül-és biztonságpolitikai főképviselője