Tűzeset. Illusztráció
Tűzeset. Illusztráció

MTI

 / Kékfény

Leégett Németországban szerda este egy egykori hotel, amely ukrán menekültek szállásaként szolgált, a rendőrség politikai indíttatású gyújtogatás gyanújával indított eljárást.

Hirdetés

A Balti-tenger partján fekvő Gross Strömkendorfban történt tűzvésznek nincsenek sérültjei. A nádtetős épületben 14-en tartózkodtak, amikor a tetőszerkezetben késő este felcsaptak a lángok. A menekültek és az intézményt működtető Német Vöröskereszt (DRK) munkatársai még mindnyájan időben el tudták hagyni a házat, és a tűzoltókkal együtt sikerült megakadályozniuk, hogy a lángok átterjedjenek a környező épületekre.

"Borzasztó, hogy az ember megérkezik egy országba, ahol biztonságban van, és hirtelen újra el kell hagynia az otthonát, és át kell élnie a bizonytalanságot", amely menekülésre kényszerítette

- nyilatkozott csütörtökön a Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaságnak a szállás ukrán származású vezetője, Andrij Bondarcsuk.

Tino Schmidt, a kistelepülést is magában foglaló Blowatz polgármestere az NDR összeállítása szerint kiemelte, hogy a helyiek és a menekültek kapcsolata nagyon jó volt eddig, nyáron még közös ünnepséget is tartottak a DRK közreműködésével, és nem tapasztaltak uszítást, holott korábban jóval többen, csaknem 170-en laktak a szálláson.

Ugyanakkor az egykori NDK területén fekvő kistelepülésen működő menekültszálláson már a napokban is dolga volt a rendőrségnek szélsőjobboldali atrocitás miatt, mert a hétvégén horogkeresztet mázoltak a bejáratnál kifüggesztett táblára, elcsúfítva a DRK jelképét, a vörös keresztet - emelte ki az NDR.

Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt eddig nagyjából 950 ezren menekültek Ukrajnából Németországba, főleg nők, gyermekek és idős emberek. Komolyabb ellenségeskedésről, támadásról, gyújtogatásról eddig nem jelentek meg hírek az országos sajtóban.

Menekültszállásokat legutóbb az előző, 2015-2016-os nagy menekülthullámmal összefüggésben gyújtogattak Németországban. Számos ilyen eset történt az ország keleti részén, a volt NDK területén.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.