Hivatalosan is megerősítették a nagybocskói származású Valentin Bazsura halálhírét. A katonát csaknem másfél évig eltűntként tartották nyilván.
Az oroszok vesztesége már körülbelül 212 ezer katonát tesz ki
Ami történt, az „Oroszország inváziójának újabb pusztító következménye”.
Az ukrán elnök szerint van tervük a károk elhárítására.
Elítélték a merényletet.
A B9-eknek jelen kell lenniük Ukrajnában a háború utáni újjáépítés során és azt követően is - közölte.
Kijelentették: támogatják Ukrajnát a béke megteremtésében, s ez a támogatás "addig tart majd, amíg szükséges."
Az érkezők 77 százaléka nő, felsőfokú végzettséggel 65 százalékuk, idegennyelv-tudással pedig 63 százalékuk rendelkezik.
Az eddigi értesülések szerint a robbantásnak nincsenek sem civil, sem katonai áldozatai.
A kárpátaljai Mihajlo Romanyuk meghalt a háborúban.
A találkozón jelen volt Visvaldas Kulbokas érsek, kijevi apostoli nuncius is.
A Nova Kahovka-i gát felrobbantása új dimenziót jelent Oroszország Ukrajna elleni háborújában.
Uniós biztos: az év eleje óta mintegy 1,3 millió ukrán menekült kapott munkát az uniós tagállamokban
Nyelvi akadályok és a szakképesítés elismerésének hiánya miatt sokan a képzettségi szintjük alatti munkakörben dolgoznak.
Ukrajna terroristaállamnak nevezte Oroszországot a Nova Kahovka-i víztározó gátja elleni robbantásos támadás miatt.
Az orosz hadsereg összvesztesége meghaladta a 210 ezer főt.
Ezek a fegyverek – hangoztatta az ukrán diplomácia vezetője – el fogják hozni Ukrajnának a győzelmet.
A bizottság engedett az öt uniós tagállam, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Bulgária és Románia kérésének.
Az orosz erők felrobbantották a Nova Kahovka-i gátat
Veszélybe került a Krím félsziget és a zaporizzsjai atomerőmű vízellátása
A brit külügyminisztert Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fogadta.
Több mint tíz tonna lőszert és légvédelmi fegyvereket tartalmazó rejtett orosz lerakatot fedeztek fel.
Több mint ötvenezer óvóhelyet ellenőriztek a hatóságok hétfőig, és csaknem egyharmadukat találták a helyi lakosság védelmére alkalmatlannak.
Kárpátalján utolsó útjára kísérik a háborúban elesett 45 éves Ivan Kacsurt.
Újabb fiatal katona vesztette életét a fronton.
Ferenc pápa ismét a béke mellett állt ki és a háború ellen emelt szót.
Az orosz -ukrán háború újabb kárpátaljai katona életét követelte.
Az első napon megvizsgált 1078 óvóhelyből 359-et nem találtak alkalmasnak, további 122 zárva volt, mindössze 597-et ítéltek megfelelőnek.
„Ki kell tartanunk, és meg kell nyernünk ezt a háborút!” – hangoztatta.
Nem lehet vita tárgya, hogy szolidaritást kell vállalni azokkal a közösségekkel, akik a határon túl élnek magyarként - mutatott rá a főpolgármester.