Legalább ötszáz gyerek életét követelte az ukrajnai háború – közölte vasárnap az ukrán elnök, adta hírül a hirado.hu.
Volodimir Zelenszkij azt követően említette ezt a számot, hogy mentősök kiemelték egy kétéves kislány holttestét a romok alól a kelet-ukrajnai Dnyipro városára szombat este mért orosz rakétacsapás nyomán. Mindazonáltal lehetetlen pontos számot mondani a folyamatban lévő harci cselekmények miatt, és mivel az ország egyes térségei orosz megszállás alatt állnak – tette hozzá.
„Ki kell tartanunk, és meg kell nyernünk ezt a háborút!”
– hangoztatta.
A régió kormányzója, Szerhij Liszak arról számolt be, hogy
22 ember, köztük öt gyerek sebesült meg Dnyipróban a két lakóházat ért csapásokban.
Az ukrán légierő állítása szerint a légvédelem lelőtt hármat a város ellen indított öt orosz Sahíd típusú, iráni gyártású önmegsemmisítő drónból, valamint négyet a hat manőverező robotrepülőgépből.
Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője szerint két rakéta találta el az ország központi részén található Kropivnickij városban lévő légitámaszpontot. Károkról azonban nem számolt be.
Az orosz hadsereg ugyanakkor közölte, hogy az utóbbi napokban sorozatos csapásokat mértek az ukrán légvédelmi ütegekre, légitámaszpontokra és katonai raktárakra.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.