Donald Trump amerikai elnök ismét élesen bírálta Friedrich Merz német kancellárt.
Lengyelországban őrizetbe vettek két személyt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy márciusban Vilniusban bántalmaztak egy orosz ellenzéki politikust.
Kirilo Budanov reméli, hogy folytatódni fognak az oroszországi területek elleni támadások.
Az oroszok a vasúti infrastruktúrát lőtte a Dnyipro régióban.
Halálos áldozatokkal járó légicsapás Dnyipropetrovszk térségében.
Újabb kárpátaljai katona halt meg a harcokban.
A konstruktőr kutatásai iránt az Egyesült Államok és Kína mutatott érdeklődést.
Ukrajna érdemrendet kap Alain Delon, amiért az orosz agresszió „első napjától fogva több nyilatkozatot is tett Ukrajna javára”.
A republikánus többségű amerikai képviselőház szombaton szavaz az Ukrajnának szánt 60 milliárd dolláros támogatásról.
A gyanúsított maga lépett kapcsolatba az orosz fegyveres erők parancsnokságának képviselőivel.
Őrizetbe vettek két német-orosz állampolgárt Németországban, akik a gyanú szerint az Ukrajnának szánt katonai támogatás meghiúsítása céljából készültek szabotázsakciókra.
Súlyosan megrongált négy rakétavetőt, három radarállomást és más eszközöket egy katonai repülőtér elleni ukrán támadás szerdán az Oroszország által annektált Krím félsziget északi részén.
A Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztálya tervet dolgozott ki Oroszország háborús potenciáljának csökkentésére, amely sok aspektust tartalmaz, beleértve az orosz területen végrehajtott műveleteket.
A nem szűnő orosz támadások okozta károk tükrözik Ukrajna kulcsfontosságú szükségletét, a légvédelem megerősítését.
Legalább egy ember meghalt Szelidove településén az orosz erők támadásában.
Az orosz hadsereg összvesztesége meghaladja a 456 ezer főt.
Kijevbe érkezett csütörtökön Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon.
Az energetikai létesítményeket vették célba.
Veszélyben vannak az ukrán atomerőművek is.
Az uniós tagállamok vezetői egyetértettek abban, hogy "sürgősen, légvédelmi eszközök átadásával kell biztosítani Ukrajna védelmének megerősítését", valamint szankciók meghozataláról határoztak Iránnal szemben.
Németország új kezdeményezést indít Ukrajna légvédelmének erősítésére, ennek érdekében Annalena Baerbock külügyminiszter és Boris Pistorius védelmi tárcavezető a NATO- és uniós partnerekhez, de harmadik államokhoz is segítségért fordultak.
A szövetségesek választaniuk kell a NATO-képességi célok teljesítése és az Ukrajnának nyújtott további katonai segítség között, a NATO-főtitkár szerint pedig jelenleg az utóbbit kell előnyben részesíteni.
Több tucat, az Astra műholdon keresztül sugárzott tévécsatorna adása szakadt meg, miután Oroszország támadást intézett szerdán az ukrán műholdas műsorszórás ellen .
Az ukrán elnök szerint Ukrajna nem rendelkezik a szükséges fegyverrel, hogy sikeresen ellenálljon az orosz inváziónak.
Tizennégyre emelkedett a reggeli orosz rakétatámadás miatt az észak-ukrajnai megyeszékhelyen, Csernyihivben elhunytak száma, és legalább hatvanan sérültek meg - közölte Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter.
Az ukrán rendfenntartóknak német kollégáikkal együttműködve sikerült azonosítaniuk 161 ukrán gyermeket Németországban, akiket Oroszország hurcolt el otthonukból.
Az új szlovák kormány folytatja Ukrajna támogatását, és ez várhatóan nem fog megváltozni Peter Pellegrini megválasztott elnök hivatalba lépése után sem - jelentette ki Zuzana Caputová leköszönő szlovák elnök.
Oroszország ukrajnai háborúja a globális biztonságot fenyegeti – közölte Olaf Scholz német kancellár és Kína közbenjárását kérte a konfliktus mielőbbi lezárása érdekében.
Újabb embercsempész bukott le a zöldhatáron.
Az Aknamentesítési Hadtest összesen 5000 szakemberből áll majd.