Csehországban támogatási program indult azoknak az ukrán menekülteknek a számára, akik ideiglenes védelemben részesültek az országban, és jelezték, hogy szeretnének visszatérni Ukrajnába – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál a Radio Prague International adására hivatkozva.
A jelentés szerint a Cseh Köztársaság belügyminisztériuma kísérleti projektet indít az ukrán menekültek önkéntes hazatérésének elősegítésére. Eszerint az állam fizeti a menekülteknek a menetjegyet és a betegek mentőautóval történő szállítását. A projekt júniustól novemberig tart. Az állam maximum 400 fő menetjegyét kész állni, valamint legfeljebb harminc beteg egészségügyi szállítását megszervezni.
A cseh kormány május közepén fogadta el a koncepciót. A programra az állami költségvetésből 5,5 millió koronát különítettek el. A menekültek csak egyszer élhetnek majd a fizetett önkéntes hazatérés lehetőségével.
A cseh belügyminisztérium közlése szerint áprilisban mintegy 339 ezer ukrán állampolgár élt Csehországban, akik Oroszország teljes körű inváziója miatt hagyták el hazájukat. Az elmúlt hónapokban gyakorlatilag nem változott az ideiglenes védelem alatt álló ukrán menekültek száma az országban - közölte a karpat.in.ua.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.